A Nemzeti Kulturális Alap 2014 január 15-i bejelentése szerint ismét felosztották a korábban összevont szakmai kollégiumokat. Ez kéthéttel később valósult meg, mint ahogyan az eredeti kiírásban szerepelt. Az Előadó-művészeti kollégiumot felváltotta a Színház- és Táncművészeti-, Zeneművészeti kollégium. Az újabb átszervezés a nagyobb bevételi forrásokra hivatkozva jöhetett létre. Az egyes szakmai kuratóriumok azonban a korábbi gyakorlattól… Continue reading A Nemzeti Kulturális Alap előadó-művészeti kollégiuma felosztása
Tag: társadalmi egyeztetés hiánya
A 2014-22 időszak fejlesztési koncepciója – Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program
A fejlesztési elképzeléseket néhány napos határidővel vitára bocsátották; a határidő lejárta előtt egy nappal ezt egy hónappal meghosszabbították. A dokumentum azonban még a véleményezési határidő előtt elfogadásra került. A következő fejlesztési időszak humán területekre vonatkozó programja, az EFOP lényegesen kisebb összegekkel gazdálkodik, mint az eddigi TÁMOP+TIOP. Az infrasturktúra-fejlesztésben kiemelt szerep jut a gyakorlóhelyek fejlesztésének, a… Continue reading A 2014-22 időszak fejlesztési koncepciója – Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program
A Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín megszűnése és eladása
A NEFMI levélben értesíti a központi fenntartású Budapesti Kamaraszínházat és a Játékszínt, hogy 2012-től nem tudja finanszírozni a működést. Az évad logikáját semmibe vevő döntés nyomán kelt felzúdulás hatására a kormány soron kívüli támogatásról döntött, ami lehetővé tette az évad folytatását és a fizetések folyósítását. A tulajdonos nemzeti vagyonkezelő végelszámolást határozott el és tárgyalások kezdődtek… Continue reading A Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín megszűnése és eladása
Előadó-művészeti Bizottságok kinevezése
Nyilvánosságra került a módosított előadó-művészeti törvény által létrehozott szakmai testületek, a Színházművészeti, Táncművészeti és Zeneművészeti Bizottság összetétele. A törvény nagyfokú szabadságot nyújt a miniszternek a bizottságok összetételét illetően, nem ír elő vagy ajánl egyeztetési kötelezettséget, csupán a létszámok alsó értékét szabja meg. A három közül a Színházművészeti Bizottság esetében kifogásolható az egyensúlyra és reprezentativitásra törekvés.… Continue reading Előadó-művészeti Bizottságok kinevezése