Az Index cikke nyomán bizonyossá válik, hogy a kormányzat kiszervezné a teljes kulturális élet irányítását a Magyar Művészeti Akadéma számára. Így kiderül, hogy az MMA a korábbiaknál jóval nagyobb befolyást szerezne a Nemzeti Kulturális Alapban (NKA), ezzel pedig jelentős befolyást gyakorolhatna a kultúra finanszírozására. Ekkor vall Fekete György először arról, hogy számos intézmény, köztük a… Continue reading Nyilvánosságot kapnak a Kormány és az MMA további tervei, ennek követlkeztében széles körű tiltakozóhullám indul a művészeti életben
Tag: szakmai egyeztetés hiánya
Újabb zárolások 2012-ben
Az zárolások ezúttal is az EMMI alá rendelt területeket érinti leginkább. 12 237,4 millió forint. A Magyar Közlöny szerint a 2012. évi költségvetési egyenleg tartását biztosító intézkedéseket tartalmazó 1428/2012 (X.8) kormányhatározat 9. pontjának értelmében a Kormány a Nemzeti Kulturális Alap tekintetében 900 millió forintos egyenlegjavító intézkedést vár el az Emberi Erőforrások Miniszterétől. 2012.10.15-én művészeti szervezetek… Continue reading Újabb zárolások 2012-ben
Műcsarnok: Feszültségek az MMA-val
L. Simon László új kulturális államtitkárként júniusban először utalt arra nyilvánosan, hogy a Műcsarnok, illetve a kormány által kiemelten támogatott Magyar Művészeti Akadémia között feszültségek vannak, melynek oka valószínűsíthetően a Műcsarnok tervezett Makovecz-kiállítása, illetve az MMA eltérő Makovecz-recepciója között feszül. Néhány hónap múlva az államtitkár hivatalosan is bejelentette, hogy 2013. január 1-jén a magyar állam… Continue reading Műcsarnok: Feszültségek az MMA-val
A Nemzeti Kulturális Alap előadó-művészeti kollégiuma megalakítása
A Nemzeti Kulturális Alap az eddigi 17 helyett 9 állandó szakkollégiummal, 150 helyett 72 kurátorral működik tovább. Összevonták a táncművészeti, a zeneművészeti, és a színházművészeti kuratóriumokat, megalakult az Előadó-művészeti Kollégium. Az egyes területek összevonása szakmai aránytalanságokat vetett fel, lehetetlenné vált az egyes területek egyenlő képviselete. A táncot csupán két, míg a színházat és a zenét… Continue reading A Nemzeti Kulturális Alap előadó-művészeti kollégiuma megalakítása
Az NKA új kollégumi rendszerének és a kuratóriumainak elindulása
Az új rendszerben a korábbi 19-hez képest 9 kollégium, 152 fő helyett 74 dönt a pályázatokról. Az eddigi egy (a szépirodalmi) helyett az irodalom támogatásáért három különböző kollégium felel majd (a könyvkiadás, a folyóiratkiadás, valamint a szépirodalom és ismeretterjesztés kollégiumai). Az új kollégium felállások heves vitákat váltott ki azok látványos kiegyensúlyozatlansága. Miközben a kuratóriumi tagok… Continue reading Az NKA új kollégumi rendszerének és a kuratóriumainak elindulása
A parlament elfogadja a köznevelési törvényt
A magyar Országgyűlés a Fidesz-KDNP képviselők kétharmados többségével elfogadja a korábbiakhoz képest az oktatási rendszerben jelentős változásokat hozó Nemzeti köznevelési törvényt. A főbb változások: az oktatási rendszer irányításának, valamint a tantervi szabályozásnak a centralizálása, a tankötelezettség korhatárának leszállítása 18-ról 16 éves korra, az általános iskolai tanulók du. 4, esetenként 5 óráig történő iskolai foglalkozásának biztosítása,… Continue reading A parlament elfogadja a köznevelési törvényt
A szakképzési törvény elfogadása
2011. májusában fogadta el a kormány a “Koncepció a szakképzési rendszer átalakítására, a gazdasági igényekkel való összehangolására” című koncepciót. A szakképzési törvény a koncepciótól egyes pontokon eltér, mivel a törvény iskolai rendszerű szakképzésre vonatkozó szabályozása a köznevelési törvényen alapul. A jogszabályok megjelenése előtt a Magyar Szakképzési Társaság több alkalommal fordult Hoffmann Rózsa és Czomba Sándor… Continue reading A szakképzési törvény elfogadása
Az MMA alapító közgyűlése, az elnök hivatalosan Fekete György
Makovecz Imre szeptemberi halála után három évre megválasztja az MMA közgyűlése Fekete György belsőépítészt a szervezet elnökének.
A Magyar Nemzeti Galéria beolvasztása a Szépművészeti Múzeumba
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár 2011. február 15-én a Szépművészeti Múzeumban (SzM) rendezett sajtótájékoztatón Dr. Baán László, a SzM igazgatója jelenlétében bejelentette, hogy a kormányzat a SzM 2007 óta tartó projektjét, a múzeum térszint alatti bővítését leállította. A sajtótájékoztatón elhangzott az Andrássy-negyed létrehozásának koncepciója, ami magában foglalja az 56-osok terén „új múzeumi negyed” létesítését. (Lásd:… Continue reading A Magyar Nemzeti Galéria beolvasztása a Szépművészeti Múzeumba
A kormány közzéteszi a köznevelési törvény tervezetét, számos szervezet tiltakozik ellene, új protest szervezetek jönnek létre
A köznevelési törvény tervezete közel másfél éves előkészítő munka után került nyilvánosságra. Ez az előkészítés nélkülözte a társadalmi egyeztetést, a nyílt szakmai vitákat és diskurzust. Ez indokolt egy olyan változat előkészítése során, amely csak egy szűkebb szakmai csoport munkáján alapszik, és még széles körű társadalmi vita vár rá. Ez a tervezet azonban lényegében már a… Continue reading A kormány közzéteszi a köznevelési törvény tervezetét, számos szervezet tiltakozik ellene, új protest szervezetek jönnek létre