December elején több mint 300 módosítójavaslatot adtak be fideszes képviselők a felsőoktatási törvénytervezethez. Az ELTE EHÖK több mint 80 módosítójavaslatot fogalmazott meg, pl. a hallgatói munkavégzés adó- és járulékkedvezményeinek visszaállítását. Kalina Gergely ELTE EHÖK elnök szerint a koncepció azonban alapvetően rossz, megörökölte a hatályos törvény hibáit. A teljes felsőoktatást nézve az állami finanszírozás aránya 2011-hez… Continue reading Elfogadják a felsőoktatási törvényt
Tag: korszerűtlen megoldások
A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma minden közgyűjteményi és közművelődési intézménytől bekéri a 20 %-os létszámelőirányzat-csökkentés ütemtervét
Réthelyi Miklós miniszter november 8-án kelt levele a közalkalmazottak jogállásról szóló 1992. évi XXXIII. törvényre, a Kjt.30. § (1) bekezdésének b) pontjára hivatkozva, mint a költségvetési fejezetet irányító szerv vezetője minden „háttérintézménynél” „azonnali hatállyal létszámcsökkentést” rendel el. Utasítja az igazgatókat, hogy haladéktalanul kezdjék meg az ennek érdekében szükséges személyügyi intézkedések végrehajtását és ezzel összefüggésben a… Continue reading A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma minden közgyűjteményi és közművelődési intézménytől bekéri a 20 %-os létszámelőirányzat-csökkentés ütemtervét
Elkezdődik a hallgatói szerződés ideologizálása
Pokorni Zoltán (a parlamenti oktatási bizottságának elnöke) bedobott pár ötletet a felsőoktatás finanszírozási problémájának enyhítésére: arról beszél, hogy a lemorzsolódókkal (évente 30-40 százalék) ki kell fizettetni a képzési költségeket, valamint újra kell gondolni a diákhitel-rendszert, pl. a külföldön feketén dolgozókat valahogy a diákhitel visszafizetésére kell kötelezni, illetve a munkavállalók vállalhassák át a törlesztőrészletet. Ugyanakkor hangsúlyozza,… Continue reading Elkezdődik a hallgatói szerződés ideologizálása
József Attila-díj első botránya
Szőcs Géza kulturális államtitkár 4 nevet módosít a szakmai kuratórium által elfogadott listában. A NEFMI a 2011. február 3-ai felkérőlevelében nem nevezte meg azokat a szervezeteket, akiktől kurátort delegáltatni szándékozott. Ez ellentétben állt a korábbi gyakorlattal, amikor a mindenkori kuratóriumi ülésen a szervezetek kijelölték maguk közt a következő évi ülés megszervezőjét, amely meghívta a többi… Continue reading József Attila-díj első botránya
A Márai-program elindulása
A Márai-program a MKKE által 2006-ban kidolgozott, a könyvtárak és kiadók, valamint sorozatok támogatásáról szóló javaslata kifejezetten a magyar irodalmat és a magyar szerzőket, könyvek népszerűsítésére jött létre. A program hosszú egyeztetések eredményeként valósul meg, s akkor is csak félsikerrel, hiszen a tervezet évi 1 millárd forintot realizált a sikeres lebonyolításhoz, majd ezt csökkent előbb… Continue reading A Márai-program elindulása
Javaslat az önkormányzati fenntartású levéltárak raktár-infrastruktúra fejlesztésének megvalósítására
Javaslatot tesz közzé az önkormányzati fenntartású levéltárak raktár-infrastruktúra fejlesztésének európai uniós forrásokból történő megvalósítására Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesülete elnöke és Dr. Á. Varga László az Önkormányzati Levéltárak Tanácsának elnöke. A levéltárak helyzetéről készült felmérés adatai szerint több megyei levéltár kezelhetetlen mennyiségű kinnlevőséggel bír: pl. a Bács-Kiskun Megyei Levéltárban 12.000 iratfolyóméter (ifm), Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei… Continue reading Javaslat az önkormányzati fenntartású levéltárak raktár-infrastruktúra fejlesztésének megvalósítására
Az ICA-D agóniája
A Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros (ICA-D) 1997 óta, de elődje, az Uitz Terem 1992 óta valósít meg kortárs művészeti programokat Dunaújvárosban. A város önkormányzata az ICA-D alapfenntartását biztosította ezekben az években. Ez a közüzemi, karbantartási és a bérjellegű költségek mellett a dunaújvárosi művészek bemutatását, illetve a pályázatokhoz kapcsolódó önrészt és minimális projekt-finanszírozást fedezett. Az… Continue reading Az ICA-D agóniája