A Nemzeti Kulturális Alap 2014 január 15-i bejelentése szerint ismét felosztották a korábban összevont szakmai kollégiumokat. Ez kéthéttel később valósult meg, mint ahogyan az eredeti kiírásban szerepelt. Az Előadó-művészeti kollégiumot felváltotta a Színház- és Táncművészeti-, Zeneművészeti kollégium. Az újabb átszervezés a nagyobb bevételi forrásokra hivatkozva jöhetett létre. Az egyes szakmai kuratóriumok azonban a korábbi gyakorlattól… Continue reading A Nemzeti Kulturális Alap előadó-művészeti kollégiuma felosztása
Tag: előnyben részesítés
Múzeumszerű magángyűjtemények megjelenése az örökségvédelmi törvényben
2013. évi CCXVII. törvény egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról. Ennek értelmében a kulturális miniszter hatáskörébe kerül a gyűjtemények revíziójára és selejtezésére vonatkozó kérdések szabályozása. A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításával megalkotja a „Nemzeti érdekű nyilvános gyűjtemény” kategóriáját, amely gyakorlatilag a korlátozott nyilvánosságú, védett műtárgyat is őrző, magánintézmény új jogi megfogalmazása és… Continue reading Múzeumszerű magángyűjtemények megjelenése az örökségvédelmi törvényben
A 2014-20 időszak fejlesztési koncepciója – EFOP
Az uniós támogatások kiosztása átláthatatlan rendszerben működik, néhány, nem piacvezető, de kormányzatközeli pályázó nyeri el a milliárdos támogatásokat. (Sok elismert szereplő aztán csupán a nyertesek alvállalkozójaként “bedolgozhat”, ha fenn kiván maradni a piacon.)
Makovecz életmű kanonizálása
A Kormány 1724/2013. (X. 11.) Korm. határozata Makovecz Imre életművének gondozásával kapcsolatos intézkedésekről.
A Felnőttképzési törvény megjelenése – adatszolgátatási és felnőttképzési információs rendszer bevezetése
A statisztikai adatszolgáltatás minden képző számára kötelező. Ugyanakkor ellentmondásosak a jogszabályok, a felnőttképzési és iskolarendszern kívüli képzés megnevezésében. Nem egyértelmű, hogy az OSAP felnőttképzőkre vagy valamennyi képzést szervező intézményre vonatkozik. Gondot jelent, hogy az adatszolgáltatás az eddigi csoportos helyett egyéni adatbevitelre változott, ami nagymértékben megnöveli az adminisztrációs terheket és a nyomtatási költségeket. Az engedélyezett képzések… Continue reading A Felnőttképzési törvény megjelenése – adatszolgátatási és felnőttképzési információs rendszer bevezetése
A Felnőttképzési törvény megjelenése – új testületek, bizottságok
Hat tagú Felnőttképzési Szakértői Bizottság a Nemzeti Munkaügyi Hivatalhoz becsatornázva (szakértőkkel kapcsolatban javaslattevő, véleményező, tanácsadó jogosítványokkal rendelkezik + végzi a minőségbiztosítási rendszerek vizsgálatát). 5 tagú Bizottság a Kamarához (MKIK) becsatornázva, dönt a felnőttképzési szakmai programkövetelmények nyilvántartásba vételéről. Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács az NGM-hez becsatornázva, szakmai döntés-előkészítő, javaslattevő, véleményező országos testület. Megyei fejlesztési és képzési… Continue reading A Felnőttképzési törvény megjelenése – új testületek, bizottságok
A Felnőttképzési törvény megjelenése – szakértői rendszer létrehozása
A felnőttképzésben szabályozott képzések kérelméhez szakértő által előzetesen minősített programot kell csatolni. Megnövekedett a felnőttképzési szakértők szerepe, új szolgáltatási díj jelenik meg az engedélyezési eljárásban. Minősítést csak olyan szakértő végezhet, aki szerepel a Felnőttképzési Szakértő Bizottság javaslata alapján a Nemzeti Munkaügyi Hivatal által összeállított ajánlási listán. Nem teljesen egyértelmű, ugyanakkor, hogy a szakértők felelősségi köre… Continue reading A Felnőttképzési törvény megjelenése – szakértői rendszer létrehozása
Az EMMI bejelenti, hogy támogatja az MMA égisze alatt létrehozandó Nemzet Művésze díj megalapítását
“A kormány által elfogadott koncepció értelmében a Nemzet Művésze díj a művészeti díjak egymásra épülő rendszerében úgynevezett csúcsdíjként jön létre, amelyet a köztársasági elnök és a köztestület elnöke közösen adnak át. A díjazott, mint a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó képviselője, személyes megbecsülése érdekében járadék jellegű juttatásban részesül haláláig. A díj adományozásának alapfeltétele, hogy… Continue reading Az EMMI bejelenti, hogy támogatja az MMA égisze alatt létrehozandó Nemzet Művésze díj megalapítását
Igazgatóváltás a Ludwig Múzeum – Kortárs Képzőművészeti Múzeumban
2013 február 28-án lejárt a Ludwig Múzeum igazgatója, Bencsik Barnabás mandátuma. A EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) az igazgatói pályázatot március 1-én írta ki, 30 napos beadási, majd 30 napos elbírálási határidővel. A bizonytalanság megnehezítette a múzeumban folyó munkát, pályázatok, nemzetközi együttműködések akadtak meg. A két pályázó, Bencsik Barnabás és Fabényi Júlia közül a miniszter által… Continue reading Igazgatóváltás a Ludwig Múzeum – Kortárs Képzőművészeti Múzeumban
A Műcsarnok átadása az MMA-nak
Fekete György, az MMA elnöke a szervezet közgyűlése után úgy nyilatkozott, hogy a magyar kormány rajtuk keresztül “visszaadja” a művészetnek Műcsarnokot. Szerinte a Műcsarnokban ún. Nemzeti Szalon-típusú rendszernek kell működnie, mellyel kapcsolatban visszautasította a korszerűtlenség vádját. Másnap Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter benyújtotta a parlamentben azt a törvényjavaslatot, mely alapján a magyar állam ingyenesen az… Continue reading A Műcsarnok átadása az MMA-nak