Nyílt levélben fordult Balog Zoltánhoz, az Emberi Erőforrás Minisztérium miniszteréhez a KKDSZ elnöke. A levél rögzíti, hogy a Magyar Kultúra Napjának programjaira büszkék lehetünk. Ám jó lenne, ha az ünnep emelkedettségét nem arra használnánk fel, hogy elfedjük a bajokat, mert a kultúra területén dolgozók jövedelme a gyalázatos közalkalmazotti béreken belül is régóta a legalacsonyabbak közé… Continue reading A január 22-én a Nemzeti Színházban tartott központi ünnepség után a kulturális szakszervezet a területen dolgozók nyomorúságos bérhelyzetéről írt a miniszternek
Tag: előkészítés hiánya
A Felsőoktatási Kerekasztal stratégiai anyagot fogad el
A Felsőoktatási Kerekasztal elfogadta “A felsőoktatás átalakításának stratégiai irányai és soron következő lépései” című, az államtitkárság által kidolgozott anyagot a felsőoktatási törvény módosításának alapjaként. Csak Parragh László, az MKIK elnöke voksolt ellene. Az anyag legfontosabb eleme, hogy 4 kategóriába sorolná a felsőoktatási intézményeket – nemzeti tudományegyetem, egyetem, főiskola, közösségi főiskola -, és ehhez kötné, hogy… Continue reading A Felsőoktatási Kerekasztal stratégiai anyagot fogad el
Minden pedagógust egy kategóriába sorolnak, többen bojkottálják a portfóliót
Megjelenik a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról. Ez az a rendelet, amelyben a kormány szabályozza a pedagógusok minősítési rendszerét. Öt kategória jön létre: gyakornok, pedagógus I., pedagógus II., mester pedagógus, kutató pedagógus. A gyakornok és a pedagógus I.… Continue reading Minden pedagógust egy kategóriába sorolnak, többen bojkottálják a portfóliót
Múzeumi Negyed (Múzeumliget) / A Magyar Urbanisztikai Társaság tiltakozása a Múzeumi Negyed városligeti elhelyezésével kapcsolatban
A Magyar Urbanisztikai Társaság nyilatkozatában nem ért egyet a Nemzeti Közgyűjteményi Épületegyüttes elhelyezésével a Városligetbe, ezért nem delegál tagot a bíráló bizottságba. Az indoklás szerint „az elnökség (…) nem látja biztosítottnak a város területén előkészítés alatt álló nagy állami beruházások összehangoltságát, és nem látja alátámasztottnak azt, hogy a százmilliárdos nagyságrendű múzeumfejlesztések valóban érdemi hozzájárulás jelentenének… Continue reading Múzeumi Negyed (Múzeumliget) / A Magyar Urbanisztikai Társaság tiltakozása a Múzeumi Negyed városligeti elhelyezésével kapcsolatban
Problémák adódtak az első osztályosok 2013/2014-es tanévben történő elhelyezésével.
A köznevelési törvény intézkedése szerint minden kisgyermeknek, aki szeptember 1 előtt született, hat éves korában iskolába kell mennie (korábban a szabályok megengedőbbek voltak az iskolakezdés idejét illetően). A 2013/2014-es tanévben a beiskolázásban ez jelentős gondokat okozott, ugyanis a szabályok alkalmazása miatt megugrott az iskolába kerülők száma a korábbi évekhez képest. Az oktatásirányítás, a KLIK nem… Continue reading Problémák adódtak az első osztályosok 2013/2014-es tanévben történő elhelyezésével.
Kormányzati bejelentés: legalább 55 ezer ingyenes hely
Giró-Szász András kormányszóvivő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány döntésének értelmében az állami finanszírozással felvett hallgató létszám 2013-ban nem lehet kevesebb 55 ezer főnél. Ezt a keretszámok eltörlésével éri el a kormány, a bejutáshoz szükséges minimális ponthatárokat az EMMI állapítja meg az elkövetkező napokban. A “keretszámok eltörlésének” ötletét pár nappal korábban Orbán Viktor vetette fel,… Continue reading Kormányzati bejelentés: legalább 55 ezer ingyenes hely
Az Európai Bizottság kifogásolja a hallgatói szerződést
Az Európai Bizottság az év elején kezdte vizsgálni a magyar hallgató szerződések ügyét. Most Andor László EU-biztos hívta fel a magyar kormány figyelmét levélben arra, hogy a munkaerő szabad áramlásának elvét, így uniós jogszabályt sérthet a felsőoktatási hallgatói szerződések rendszere. Az Európai Bizottság várja a magyar kormány válaszát. A Bizottság azért is aggódik, mert a… Continue reading Az Európai Bizottság kifogásolja a hallgatói szerződést
A Magyar Szolidaritás Mozgalom, valamint a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete “Pár lépés a kultúráért” címmel akciót hirdet
A “Pár lépés a kultúráért” című akció annak érdekében történik, hogy a nyár folyamán minél többen látogassák meg a veszélyeztetett múzeumokat. Az akció felhívta a figyelmet a veszélyeztetett múzeumokra, a honlapokon sokan tekintették meg a listákat, a múzeumokban is hivatkoztak a látogatók az eseményre.
Hatályba lép a 2012. évi LXI. törvény
Hatályba lép a 2012. évi LXI. törvény a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosítása. Ez a törvény hozza létre a volt Magyar Országos Levéltárból a Magyar Nemzeti Levéltárat.… Continue reading Hatályba lép a 2012. évi LXI. törvény
A 13 pólusú felsőoktatás terve
Ismét új tervvel rukkolt elő a kormányzat. Kis Norbert arról beszélt a HírTV-ben, hogy 13 földrajzi pólus alapján szervezné újjá és támogatná a kormány a felsőoktatási intézményeket. Ismét úgy tűnik, hogy veszélyben lehet a Corvinus. Először 2011. májusában láttak napvilágot olyan hírek, hogy a kormány megszüntetné a Corvinust, különböző karait más-más intézményekhez csatolná. Rostoványi Zsolt,… Continue reading A 13 pólusú felsőoktatás terve