2014. február 11-én a JAK több más szervezet tiltakozása után bejelenti, hogy nem kívánja felhasználni a Civil Alap támogatását. A tiltakozás alapja a Szabadság térre tervezett német megszállás emlékműve volt, az átlathatatlan pályázatatási és pénzosztási eljárás, valamint az emlékezetpolitika meghamísítását célzó szimbolika, továbbá az Emlékév szakmai hátterének bizonytalansága az intézményvezetők áltat tett megnyilatkozások alapján. A… Continue reading Tiltakozások a Magyar Holokauszt Emlékév kapcsán
Tag: demonstráció
Közszolgálati demonstráció
A KÖZDEMOSZ-ba (Közszolgálati Dolgozók Demonstrációs és Sztrájkbizottságába) tömörült 28 közszolgálati szakszervezet tüntetése 2014. 02. 21-én. 10 órától 18 óráig folyamatosan tartott 50 beszédekben szóltak a kormány nem teljesített ígéreteiről és arról, hogy több közszolgálati területen (pl. a kultúrában) a kormány 4 éve alatt egyetlen fillér béremelés nem adott. On Friday (21 February 2014) 28 trade… Continue reading Közszolgálati demonstráció
Tiltakozás a Műcsarnokban
Közleményben jelenti ki a Műcsarnok 13 munkatársa, nem ért egyet azzal, hogy az intézmény az MMA tulajdonába kerül. Tiltakoznak az egyeztetés hiánya miatt, és féltik a szakmai munka folytonosságát. A Műcsarnok alulírott munkatársai nem értenek egyet azzal, hogy a Műcsarnok épülete 2014. január 1-től a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába kerül, továbbá aggályosnak tarják, hogy e… Continue reading Tiltakozás a Műcsarnokban
Bojkott az MMA ellen
A kulturális szervezetek támogatásának elmaradása, valamint az MMA politikai előmozdítása, térnyerése következményeként több reprezentatívnak tekintett (művészeti) szervezet és elismert szakemberek a nehéz körülmények ellenére újra közös petícióban bojkottálják az MMA-hoz való pályázást, s ezzel sem kívánják legitimálni ezt a rendeszert. A petíció okai: Az MMA illetgitim, mert az MMA jelen pillanatban az Alaptörvénnyel ellentétes módon… Continue reading Bojkott az MMA ellen
Igazgatóváltás a Ludwig Múzeum – Kortárs Képzőművészeti Múzeumban
2013 február 28-án lejárt a Ludwig Múzeum igazgatója, Bencsik Barnabás mandátuma. A EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) az igazgatói pályázatot március 1-én írta ki, 30 napos beadási, majd 30 napos elbírálási határidővel. A bizonytalanság megnehezítette a múzeumban folyó munkát, pályázatok, nemzetközi együttműködések akadtak meg. A két pályázó, Bencsik Barnabás és Fabényi Júlia közül a miniszter által… Continue reading Igazgatóváltás a Ludwig Múzeum – Kortárs Képzőművészeti Múzeumban
Műcsarnok: Tiltakozások
A Műcsarnok tulajdonjogának megváltozása és szakmai autonómiájától való megfosztása a tiltakozások sorát indította el: nyílt levélben bírálta a magyar kormány nacionalista és pártérdekeknek megfeleltetett kultúrpolitikáját a berlini Művészeti Tanács (Rat für die Künste), különös tekintettel a Műcsarnok helyzetére, a Nemzeti Művészetért Alapítvány (NMA) művészcsoport kollektív mécsesgyújtás keretében, tiltakozásul Nemzeti Emlékhellyé nyilvánította az intézményt. Fekete György… Continue reading Műcsarnok: Tiltakozások
Petíció az NKA és a művészeti intézmények ügyében
Az irodalmi szervezetek korábban is jelezték az MMA-val kapcsolatos fenntartásaikat. Több kulturális szervezet hasonló kezdeményezése mellett végül a JAK és a FISZ, valamint a Prae.hu petíciót indít tiltakozásul a Magyar Művészeti Akadémia térnyerése, valamint a közpénzek újrelosztásáért felelős állam és a művészek, művészetek, intézmények közé ékelődése ellen, s az NKA autonómiájának védelme érdekébem. Összesen 1393… Continue reading Petíció az NKA és a művészeti intézmények ügyében
Nyilvánosságot kapnak a Kormány és az MMA további tervei, ennek követlkeztében széles körű tiltakozóhullám indul a művészeti életben
Az Index cikke nyomán bizonyossá válik, hogy a kormányzat kiszervezné a teljes kulturális élet irányítását a Magyar Művészeti Akadéma számára. Így kiderül, hogy az MMA a korábbiaknál jóval nagyobb befolyást szerezne a Nemzeti Kulturális Alapban (NKA), ezzel pedig jelentős befolyást gyakorolhatna a kultúra finanszírozására. Ekkor vall Fekete György először arról, hogy számos intézmény, köztük a… Continue reading Nyilvánosságot kapnak a Kormány és az MMA további tervei, ennek követlkeztében széles körű tiltakozóhullám indul a művészeti életben
A Magyar Szolidaritás Mozgalom, valamint a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete “Pár lépés a kultúráért” címmel akciót hirdet
A “Pár lépés a kultúráért” című akció annak érdekében történik, hogy a nyár folyamán minél többen látogassák meg a veszélyeztetett múzeumokat. Az akció felhívta a figyelmet a veszélyeztetett múzeumokra, a honlapokon sokan tekintették meg a listákat, a múzeumokban is hivatkoztak a látogatók az eseményre.