Hoffmann Rózsa beszéde Győrött, a nyugati szórványban magyar nyelvet tanítók továbbképzésén

Többek között ezt mondta: „az a társadalom, amely nem a rendre, a munkára, a szorgalmas cselekvésre, az igazmondásra, az adott szó hitelére, a társadalmat közösséggé szervező értékekre épül, az ideig-óráig elvegetálhat ugyan, de vesztébe rohan”. Hoffmann Rózsa ezt az egész Európában az oktatásban szerinte érzékelhető rossz és riasztó tendenciákkal kapcsolatban mondta, Magyarországra vonatkozóan is érvényesnek… Continue reading Hoffmann Rózsa beszéde Győrött, a nyugati szórványban magyar nyelvet tanítók továbbképzésén

Kósa Lajos beszédet mond a Megyei Jogú Városok Szövetségének Közgyűlésén

Kósa Lajos a következőket mondta arról, hogy miképpen kellene osztoznia az oktatás költségein az államnak (a központi irányításnak) és az önkormányzatoknak: „Mi az az alap, pontosan az esélyegyenlőség biztosítása érdekében, amely legyen száz százalékban finanszírozva, és minden e feletti, az múljon azon, hogy a helyi önkormányzat mit akar és hogyan a helyi oktatáshoz hozzátenni”. E… Continue reading Kósa Lajos beszédet mond a Megyei Jogú Városok Szövetségének Közgyűlésén

Hoffmann Rózsa interjút adott a Magyar Hírlapnak

Az interjúban több, a későbbekben fontosnak bizonyuló megjegyzés is található. Egyrészt Hoffmann Rózsa azt az ígéretet tette, hogy leveszik a pedagógusok válláról a fölösleges adminisztrációs terheket. (A változtatások után, különösen a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 2013. január 1-i létrejöttét követően a pedagógusok az adminisztráció lényeges növekedéséről számoltak be.) A pedagóguskamara létrehozását Hoffmann Rózsa már ekkor előre… Continue reading Hoffmann Rózsa interjút adott a Magyar Hírlapnak

A legfelsőbb Bíróság kártérítést ítélt meg öt miskolci roma diák számára

Az önkormányzatnak az iskolai körzethatárok kijelölésével kapcsolatos, nem megfelelő döntései következtében megvalósult a diákok szegregációja. A pert az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kezdeményezte. Az alapítvány már ezt megelőzően, és ezután is számos pert kezdeményezett a szegregációval megvalósult hátrányos megkülönböztetés konkrét eseteivel kapcsolatban.

Ismertté válik a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának javaslata a közoktatási törvény módosítására

Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár személyes indítványként nyújtja be, és azokat a változtatásokat tartalmazza, amelyek a tárca, illetve az államtitkár véleménye szerint még az új tanév elkezdése előtt szükségesek, vagyis nem várhatnak az új törvény megalkotásáig és elfogadásáig. Az intézkedések között van az évismétlés valamint az osztályozás alsó tagozaton történő visszaállítása, a nem szakrendszerű oktatás… Continue reading Ismertté válik a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának javaslata a közoktatási törvény módosítására

Réthelyi Miklós meghallgatása a Parlamentben

Réthelyi Miklós, az új kormány által kialakítani szándékozott, több területet átfogó humán tárca miniszteri székének várományosa az Országgyűlés oktatással, illetve sporttal foglalkozó bizottságai előtti meghallgatásán fontosnak tekintette a számokkal való osztályozás alsó tagozaton történő visszaállítását. Ez, illetve a buktatás újbóli lehetővé tétele emblematikus intézkedésekké váltak. Réthelyi az osztályzás visszaállítása kapcsán az összehasonlíthatóság, a szülők tájékoztatása… Continue reading Réthelyi Miklós meghallgatása a Parlamentben

Hoffmann Rózsa a Polgárok Házában beszél az új kormány előtt álló oktatáspolitikai feladatokról, az akkori helyzetről

A későbbi államtitkár kifejti, milyen bűnöket tulajdonít a korábbi oktatáspolitikai irányításnak. Ezek között a legtöbb más forrás szerint is visszatérő elemek: A korábbi oktatáspolitika az iskolát csak tudásgyárnak gondolta. Továbbá szolgáltató központnak tekintette. A gyerekek tízezrei nőttek fel úgy, hogy senki nem nevelte őket, a korábbi oktatásirányítás a nevelést az iskolában nem tekintette feladatnak. Kárhoztatta… Continue reading Hoffmann Rózsa a Polgárok Házában beszél az új kormány előtt álló oktatáspolitikai feladatokról, az akkori helyzetről