Hoffmann Rózsa az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) köznevelésért felelős államtitkára Barcson, a Széchenyi Ferenc Gimnáziumban egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a pedagógusoknak professzionálisabb tevékenységet kell végezniük, intenzívebb, szakmaibb és keményebb munkára van szükség. Közölte: ha a Fidesz-KDNP folytathatja a kormányzást, akkor folytatják a megkezdett változtatásokat is, hiszen – ahogy a politikus fogalmazott: „ez jó irány”.
Category: Közoktatás
A KLIK tájékoztatója a pedagógusok béren kívüli juttatásáról
Kiderült, hogy a pedagógusok 2013 utolsó négy hónapjában nem kapták meg a korábban az önkormányzati fenntartók, ám 2013 elejétől – az állami iskolák esetében – a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) által folyósított, béren kívüli juttatásokat. A KLIK közleményében nem tért ki az okokra, és a kifizetések folyamatosságáról beszélt. E hírből tudhattuk meg, hogy 2014 március… Continue reading A KLIK tájékoztatója a pedagógusok béren kívüli juttatásáról
2014-ben a tankönyvrendeléshez az információkat az iskolák csak április 10-én kapják meg
Kiderült, hogy a pedagógusok 2014-ben csak április 10-én kapják meg a megrendelhető tankönyvek és segédkönyvek listáját, ami minden korábbi évihez képest későbbi időpont. Ez zavart okozhat ismét (ahogy 2013-ben káoszt okoztak a tankönyvellátás hiányosságai) az iskolák tankönyvekhez jutása tekintetében. A hírrel kapcsolatban elsősorban ellenzéki oktatáspolitikusok megjegyezték: a kormány jól láthatóan a választások utánra időzítette a… Continue reading 2014-ben a tankönyvrendeléshez az információkat az iskolák csak április 10-én kapják meg
Tárgyalás az EMMI és a közoktatásban érintett pedagógus szakszervezetek között.
A közoktatásban érintett szakszervezetek (a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kivételével) képviselői tárgyaltak az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) köznevelésért felelős helyettes államtitkárával, Sipos Imrével. Az államtitkár tájékoztatást adott az EMMI pedagógus minősítéssel kapcsolatos terveiről, a rendszer létrehozásának folyamatairól. 2014-et még próbaévnek nevezte, amennyiben ebben az évben próbaminősítések ezrei zajlanak, a rendszert a tárca fokozatosan vezeti be. Ugyanakkor,… Continue reading Tárgyalás az EMMI és a közoktatásban érintett pedagógus szakszervezetek között.
Pokorni Zoltán az érvényesülő oktatáspolitikáról és a PISA eredményekről
Pokorni Zoltán, az Országgyűlés Oktatási Bizottságának vezetője egy interjúban negatívan értékelte a kötöttebb, még inkább fegyelmezettségre törekvő irányt a közoktatásban. Az egymás utáni kormányokat, azok oktatáspolitikáját nem tartja felelősnek a PISA 2012-es mérés hazánk számára nem jó eredményei miatt, az eredmények mögött évtizedek alatt felhalmozott problémákat lát.
Magyarország helye az országok között a tehetséggazdálkodás terén
Egy kutatás 103 országban vizsgálta meg a tehetségesek helyzetét, a tehetséggazdálkodást, és állított fel sorrendet több vonatkozásban is. Az összesített rangsorban Magyarország a 40. helyre került, a Cseh Köztársaság, Szlovénia, Szlovákia és Lengyelország is előkelőbb helyen végzett, mint hazánk. E hír egyenes cáfolata annak a közvéleményben és részben a szakmában is általánosan elfogadott értékelésnek, hogy… Continue reading Magyarország helye az országok között a tehetséggazdálkodás terén
Az index.hu tudósít egy jelentésről, amely a KLIK vezetését bírálja
Az index.hu a hozzá eljutott jelentés alapján tudósít annak a vizsgálatnak az eredményéről, amelyet Szabó Balázs, a Magyar Közút ZRt. korábbi informatikai igazgatója, miniszteri biztos végzett a Klebelsberg Intézményfenntartó Központban (KLIK). Az index.hu szerint Szabó élesen és kertelés nélkül fogalmazta meg megállapításait. Elsősorban a gazdálkodás, a szervezet, a kommunikáció és az informatikai beruházások kérdéseit vizsgálta… Continue reading Az index.hu tudósít egy jelentésről, amely a KLIK vezetését bírálja
Marekné dr. Pintér Aranka sajtótájékoztatóján az új oktatásirányítási rendszer stabilizáló szerepéről szólt
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) egy éves fennállásának évfordulója alkalmából nyilatkozott a szervezet elnöke. Értékelése szerint a közoktatásban átláthatóbb és hatékonyabb rendszer jött létre, és a kezdeti problémák nagy része is megoldódott. A feltűnően pozitív értékelésnek számos tény ellentmondani látszik. Az iskolák számára napi feladataik ellátása, ha abban a KLIK-nek valamilyen szerepe van, rendszeresen gondokat… Continue reading Marekné dr. Pintér Aranka sajtótájékoztatóján az új oktatásirányítási rendszer stabilizáló szerepéről szólt
Az Országgyűlés elfogadja a tankönyvellátással foglalkozó törvényt
Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere december 15-én benyújtja az Országgyűlésnek a tankönyvellátásra vonatkozó törvény javaslatát, a ház azt különleges sürgősséggel tárgyalja, s a benyújtástól számított két napon belül meg is szavazza. A törvény a tankönyvfejlesztés, tankönyvellátás, tankönyvterjesztés jelentős mértékű centralizálásáról szól. Ennek értelmében évfolyamonként és tantárgyanként két tankönyv közül lehet választani ezután a fenntartó… Continue reading Az Országgyűlés elfogadja a tankönyvellátással foglalkozó törvényt
Ismertté válnak a PISA 2012 felmérés eredményei
Az OECD PISA felmérésében Magyarország teljesítménye romlott az előző, 2009. évi eredményekhez képest. Míg korábban mindhárom tesztben (szövegértés, matematika, természettudomány) az OECD átlagán teljesítettünk, a mostani eredmény annál szignifikánsan gyengébb lett. A kormány oktatáspolitikusai a kudarcot a korábbi évek oktatáspolitikájának tekintették, míg az ellenzési oktatáspolitikusok a 2010 óta működő oktatásirányítás elhibázott oktatáspolitikájának eredményeként értékelik azt.… Continue reading Ismertté válnak a PISA 2012 felmérés eredményei