Múzeumi Negyed (Múzeumliget) / Kormányhatározat a Múzeumi Negyed előkészítéséről, többek között a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria összevonásáról

A 2012. június 13-ig kulturális államtitkárként működő Szőcs Géza elképzelése szerint az “Andrássy Negyed” az Andrássy út tengelyén lévő, ott felépülő, illetve odaköltöző kulturális, ill. közgyűjteményi intézmények miatt a főváros legfontosabb kulturális központjává változ(ott vol)na. A kormány az Andrássy negyed részeként az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes megvalósításához és a Hősök tere forgalomcsillapításához szükséges intézkedésekről határozatot… Continue reading Múzeumi Negyed (Múzeumliget) / Kormányhatározat a Múzeumi Negyed előkészítéséről, többek között a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria összevonásáról

Múzeumi Negyed (Múzeumliget) / Kormányhatározat az új Múzeumi Negyed építéséről és Baán László kormánybiztos kinevezéséről

A Szépművészeti Múzeum felszín alatti bővítésének lefújása után a kormány egy új, az Ötvenhatosok terén megvalósítandó közgyűjteményi épületegyüttes megvalósítását határozta el. A kormány az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójával kapcsolatos feladatok ellátására, a 2011. október 1-jétõl 2013. szeptember 30-ig terjedő idõtartamra dr. Baán Lászlót, a SZM főigazgatóját – e megbízatásának meghagyása mellett – kormánybiztossá nevezte… Continue reading Múzeumi Negyed (Múzeumliget) / Kormányhatározat az új Múzeumi Negyed építéséről és Baán László kormánybiztos kinevezéséről

A Magyar Művészeti Akadémia köztestületté alakulásáról szóló 2011. évi CIX. törvény

A magyar Országgyülés 2011. július 11-én elfogadja a Magyar Művészeti Akadémia (a továbbiakban MMA) megalapításáról szóló törvényt. A CIX. törvény rögzíti az MMA köztestületi jogállását, feladatait, szervezeti és működési szabályzatát, felügyeletét, gazdálkodását és vagyontárgyait. Ezzel az Országgyűlés az MMA-t Magyar Tudományos Akadémiával egyenrangúvá emeli.

A Budapest Galéria a Budapesti Történeti Múzeumba olvad

Az április 27-i Fővárosi Közgyűlés elfogadta Csomós Miklós javaslatát a Budapest Galéria beolvasztásáról a Budapesti Történeti Múzeumba, júliusi hatállyal. A beolvasztást a kezdeményezés szerint gazdasági okok tették szükségessé. A Budapest Galéria fontos feladata volt a köztéri műalkotások bírálata, állításuk, helyreállításuk, restaurálásuk szakmai felügyelete. Ezeket a feladatokat részben átveszi a BTM, bár a Lex Turul elfogadás… Continue reading A Budapest Galéria a Budapesti Történeti Múzeumba olvad

A pécsi Kisgaléria bezárása

Pécs Megyei Jogú Város közgyűlése egyhangúlag elfogadja a 311/2011. (06. 23.) számú határozatot, melynek értelmében – a megváltozott intézményi struktúrára hivatkozva – bezárják a Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely székhelyeként és kiállítótereként is szolgáló Kisgalériát. A Pécs, Szent István tér 4. szám alatti ingatlant a fenntartó július 15-ei hatállyal kiürítteti, ugyanezen határozat pedig a… Continue reading A pécsi Kisgaléria bezárása

Az Alaptörvény tervezetében megjelenik a Magyar Művészeti Akadémia a Magyar Tudományos Akadémiával egyenrangú szervezetként

Az 1992. január 31-én megalakuló Magyar Művészeti Akadémia (MMA), az alapító-elnök Makovecz Imre építész után közszájon csak Makovecz-akadémiának nevezett intézmény első olyan említése, amelyből arra lehet következtetni, hogy a zömében konzervatív, a jobboldali Fidesz-kormányhoz köthető, vagy annak ideológiájával szimpatizáló művészekből, értelmiségiekből álló csoport a Magyar Tudományos Akadémiával egyenrangú jogosítványokat kapna a magyar művészeti élet szervezésére,… Continue reading Az Alaptörvény tervezetében megjelenik a Magyar Művészeti Akadémia a Magyar Tudományos Akadémiával egyenrangú szervezetként

Múzeumi Negyed (Múzeumliget) / Előzmény: a Szépművészeti Múzeum felszín alatti bővítése

A Szépművészeti Múzeum 2008 elején meghívásos tervpályázatot írt ki, mely egyrészt a múzeum felszín alatti bővítését, másrészt a meglévő épületrészek (ld. Román Csarnok) átfogó rekonstrukcióját célozta volna. A pályázaton nyertes Karácsony Tamás tervét (ahogy az egész pályáztatási folyamatot) több szervezet is támadta – 2010 tavaszán igen erős civil és szakmai mozgalom bontakozott ki a bővítés… Continue reading Múzeumi Negyed (Múzeumliget) / Előzmény: a Szépművészeti Múzeum felszín alatti bővítése

Műcsarnok: Gulyás Gábor kinevezése

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár javaslatára Gulyás Gábort, a debreceni MODEM addigi igazgatóját nevezte ki a Műcsarnok ügyvezető igazgatójává a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt (MNV) ügyvezető igazgatója. A szakma bírálta és egyoldalú politikai döntésnek nevezte az államtitkár beavatkozását a kortárs képzőművészeti folyamatokba: a Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének Magyar Tagozata (AICA) Szőcs Gézának címzett levelében kérte a… Continue reading Műcsarnok: Gulyás Gábor kinevezése

Lex Turul

Pokorni Zoltán Budapest XII. kerületének polgármestere képviselői önálló indítványban nyújtotta be az azóta Lex Turul-ként elhíresült javaslatot, melynek értelmében művészeti alkotás köztéren való elhelyezéséhez Budapesten csak ott szükséges a  Fővárosi Közgyűlés beleegyezése, ahol a szobor a Főváros tulajdonában lévő közterületre kerül. A kerületi önkormányzatok így saját területükön saját hatáskörben döntenek a szoborállításról / áthelyezésről /… Continue reading Lex Turul

Az ICA-D agóniája

A Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros (ICA-D) 1997 óta, de elődje, az Uitz Terem 1992 óta valósít meg kortárs művészeti programokat Dunaújvárosban. A város önkormányzata az ICA-D alapfenntartását biztosította ezekben az években. Ez a közüzemi, karbantartási és a bérjellegű költségek mellett a dunaújvárosi művészek bemutatását, illetve a pályázatokhoz kapcsolódó önrészt és minimális projekt-finanszírozást fedezett. Az… Continue reading Az ICA-D agóniája