A Szépművészeti Múzeum 2008 elején meghívásos tervpályázatot írt ki, mely egyrészt a múzeum felszín alatti bővítését, másrészt a meglévő épületrészek (ld. Román Csarnok) átfogó rekonstrukcióját célozta volna. A pályázaton nyertes Karácsony Tamás tervét (ahogy az egész pályáztatási folyamatot) több szervezet is támadta – 2010 tavaszán igen erős civil és szakmai mozgalom bontakozott ki a bővítés ellen (tiltakozott többek között a BÉK, ICOMOS, a CentrArt, stb.): különösen sokan kifogásolták Karácsony Tamás tervének azt a részét, amely a lépcső bevágásával teremtett volna új bejáratot. Ezt az elemet a tiltakozás hatására néhány hónappal később Baán László főigazgató el is hagyatta a tervből.
Az új tervekre 2011 januárjában írtak ki közbeszerzést, ám az elsősorban uniós forrásokból megvalósítani tervezett projektet 2011 február elején lefújta a kormány – az adott uniós forrásokat a Várkertbazár rekonstrukciójára csoportosították át.