Tiltakozás a műkincsek visszaadása ellen

Széleskörű tiltakozást szervez a KKDSZ a T/12053 számú törvénymódosítás ellen. A tervezet a 2. §-ban azt írja elő, hogy „e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott eljárás eredményeként térítésmentesen ki kell adni annak a személynek, aki az adott, kulturális javak körébe tartozó tárgyra vonatkozó tulajdonjogát megfelelően valószínűsíti”. A következő paragrafus szerint a vélelmezett egykori tulajdonos örököse a „közjegyzőtől kérheti a vagyontárgyra vonatkozó valószínű öröklési jogcím igazolására irányuló eljárás lefolytatását, és valószínű örökösi bizonyítvány kiadását”. A közjegyzőnek azonban nincs nyomozási joga, nincs ilyen irányú igazságszolgáltatási jogköre, érdemben nem tud eljárni. A „megfelelően valószínűsíti” meghatározás értelmezhetetlen, pontatlan, lejáratja a magyar törvénykezést, miközben a sok milliárdos nemzeti kincset veszélyeztet. Jogilag szakszerűtlen eljárás alapján rendelkezhetnek tehát műkincsek, iratok, könyvek, dokumentumok, kép- és hangfelvételek  sokaságáról. A szakszervezet két alkalommal ír minden országgyűlési képviselőnek, rossznak, fölöslegesnek és veszélyesnek nevezve a tervezetet. Hiller István és Karácsony Gergely ad be közös módosító javaslatot az országgyűlésben, de a szakbizottság nem fogadja azt el. A tervezetben foglaltak jogerőre emelkednek.