A kormány pedagógus szakmai testületet, Pedagógus Kart hoz létre. A Pedagógus Kar önkormányzattal rendelkező köztestület lesz, tagja lesz minden kinevezett pedagógus. A Kar véleményezi az oktatással összefüggő döntéseket, etikai kódexének tartalma szerint tagjaival szemben etikai eljárásokat folytathat, aminek negatív eredmény esetén a pályáról történő elbocsátás is lehet a következménye. A köznevelési törvény részletesen előírja a Kar megalakításának, szervezésének módját, szervezeti felépítését.
A Kar létrehozását élesen kritizáló szakemberek és szervezetek felhívták a figyelmet, hogy a tervezett Kar erősen a közoktatásért felelős miniszter, illetve minisztérium befolyásolása alatt végzi majd munkáját. Félő, hogy a későbbiek során a pedagógus szakma teljes érdekvédelme, érdekképviselete, a szakmai egyeztetések minden mozzanata a Kar feladatává válik, és ezzel a független érdekvédelem és érdekképviselet lehetősége megszűnik a pedagógusok számára. A Kar létrehozásának feladatát egy háromtagú bizottság kapta. A Kart meg kell szervezniük a 2013 szeptember 1-jét követő nyolc hónapon belül. Ez a határidő 2014. április 30-én jár le. E sorok írásakor (2014. március közepe) még semmi hír nincs a bizottság munkájának eredményeiről.