Az új tanévben számos változás történik a köznevelés rendszerében. Októbertől a pedagógusok megemelt fizetéseket vihetnek haza, s ez része az új pedagógus életpályamodell bevezetésének. Átalakul alapjaiban a tankönyvellátás. A pedagógusok munkaideje is változik. Az általános iskolák első és ötödik osztályában, a középfokú iskolák kilencedik évfolyamán új tantervek szerint tanulnak a diákok, e tanterveket új Nemzeti alaptanterv és új kerettantervek határozzák meg. Az új tantervek életbe lépése azzal is jár, hogy az általános iskolában (szintén felmenő rendszerben) megkezdődik az erkölcstan, illetve alternatívaként a hit- és erkölcstan tanítása. Elkezdődik a Pedagógus Kar létrehozása, megtörténik a pedagógusok új rend szerinti besorolása, a tanfelügyeleti rendszer kiépítése pedig végső szakaszába érkezik.
Augusztus 27-én a pedagógus életpálya modell bevezethetősége érdekében szükség volt még egy módosításra. Tekintve, hogy a kormány nem tudta teljesíteni azt a köznevelési törvényben is rögzített tervet, hogy egy intézkedéssel emeli fel a pedagógusbéreket, az emelésnek 2013-ban csak a 60%-át tudta kigazdálkodni, ezért meg kellett változtatni a törvény megfelelő paragrafusait. Pokorni Zoltán, az oktatási bizottság vezetője módosító indítvánnyal kívánta elérni, hogy egyetlen pedagógusnak se csökkenhessen a fizetése, utóbb azonban e javaslattól elállt. A Jobbik azonban – elfogadva a javaslatot – szavazásra kényszerítette a házat, amely azonban a módosítást nem fogadta el.