A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) képviselői szenet hordtak a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete elé, így tiltakozva a szénszünetet eredményező forráskivonás és a keretszámok csökkentése ellen. Összefogást hirdettek az egyesületekkel, szervezetekkel egy népszavazás kiírására a tandíjmentes felsőoktatásról.
Giró-Szász András kormányszóvivő és Maruzsa Zoltán felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár időközben sajtótájékoztatón magyarázta a kormány előző napi döntését, tájékoztatásuk szerint a továbbiakban a hallgatók 10-20 százalékának lesz ingyenes a képzés. Konkrét keretszámot nem említettek, beszéltek viszont arról, hogy a kormány támogatja a kancellári rendszert, és azt az elképzelést, miszerint a közigazgatásban elhelyezkedők diákhitelét átvállalja az állam. Amellett érveltek, hogy a kormány döntése csak szélesebbre tárja a felsőoktatás kapuját, mivel “a Diákhitel 2 miatt nem kell azonnal fizetni, hanem ráér később, így több ember előtt megnyílik az út a diploma előtt.”
A Hallgatói Hálózat (HaHa) is tiltakozást jelentett be, hétfő délutánra hallgatói és oktatói fórumra hívta az érintetteket. “Nem nyugszunk bele a felsőoktatási keretszámok drasztikus csökkentésébe, amely a felsőoktatási forráskivonás újabb állomása. A helyzet tarthatatlan, ezért feljogosítva érezzük magunkat az ellenállásra, a szembefordulásra, a mostani és leendő egyetemisták, valamint az oktatók érdekeinek megvédésére. Országszerte önszerveződésre és cselekvésre szólítunk fel minden érintettet” – írta a diákszervezet.