Nagy vitát kavart és a szegregáció veszélye miatt tiltakozásokat indukált a HÍD-programok meghirdetése. A kétféle HÍD-program közül az egyik azoknak szól, akik nem kerültek be a középfokú iskolákba (szakiskolákba), a másik azoknak, akik tizenöt éves korukig nem fejezték be az általános iskolát és áthelyezésüket az általános iskola kezdeményezi. (Utóbbi esetben az életkor egy évvel nő azok esetében, akik hét éves koruk után kezdték meg az általános iskolát.) A törvénybe végül nem került bele mint a középfokú iskolába való bekerülés feltétele a központi követelmények teljesítése. Bár az ilyen típusú programok szükségessége, ill. elfogadhatósága tekintetében a köznevelési törvény ellenzői körében is vannak viták, a jelenlegi megvalósítás módját, szakszerűségét, finanszírozási keretét még a felzárkóztató programok hívei is rossznak tartják. Eredmény, hogy a szakszervezet elérte, hogy a képzés a szakiskolákban folyjon, és ne elkülönített intézményekben.