Orbán Viktor miniszterelnök új koncepció kidolgozására kérte Hoffmann Rózsát. Még a varázslatos “hatástanulmány” és “háttérszámítás” kifejezések is elhangoznak állítólag a lezajlott beszélgetésben. Hoffmann két hetet kap.
Orbán hosszasan sorolta a kifogásait a tervezettel szemben, amit egyébként szakmai körökben sem tartanak jó munkának. Állítólag olyat is mondott, hogy nem tartaná rossznak, ha összesen három állami egyetem maradna, a többiről pedig a piac döntene. (A miniszterelnök 2011 szeptemberében jön majd elő először a nyilvánosság előtt az önfenntartó felsőoktatás ügyével.)
Januárban pár hét helyett három hónapig tartott az új koncepció kidolgozása. Áprilisban két hetet kapott az államtitkárság az újragondolt koncepció kidolgozására, de még május végén is csak júniusra ígérték a véglegeset. A terv az, hogy az Országgyűlés ősszel tárgyalja mind a felsőoktatási, mind a közoktatási törvényeket.