A közoktatásban érintett szakszervezetek (a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kivételével) képviselői tárgyaltak az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) köznevelésért felelős helyettes államtitkárával, Sipos Imrével. Az államtitkár tájékoztatást adott az EMMI pedagógus minősítéssel kapcsolatos terveiről, a rendszer létrehozásának folyamatairól. 2014-et még próbaévnek nevezte, amennyiben ebben az évben próbaminősítések ezrei zajlanak, a rendszert a tárca fokozatosan vezeti be. Ugyanakkor, miközben a tárca kommunikációjában rendszeresen visszatér a próbaminősítések témája, azok eredményeiről a közvélemény, illetve a széles szakma eddig semmit nem tudhatott meg. Eközben a minősítés – az egyszerűsített formájában – gyakorlatilag már elkezdődött.