A Magyar Nemzeti Bank „Értéktár program” elnevezéssel műkincs-visszavásárlási programot indított, célja az elmúlt történelmi periódusokban különböző okok miatt külföldi tulajdonba került, legfontosabb műkincsek visszaszerzése Magyarország számára és a hagyatéki értékek itthon tartása.
Az MNB más központi bankok műkincsvásárlási gyakorlatához hasonlóan saját gyűjtemény alapítását tervezi, amely egyúttal hosszú távon is értékálló befektetés. A programban az MNB igazgatósága 2018. december 31-ig tartó időszakra vonatkozóan 100 millió eurós, mintegy 30 milliárd forintos keretösszeget határozott meg. Az MNB döntéseinek hivatalos szövege nyilvánosan nem hozzáférhető.
A program koordinálására és a visszavásárlásra kerülő műkincsek meghatározására a jegybank műtárgypiaci szakértőkből és az MNB vezető munkatársaiból álló Tanácsadó Testületet hozott létre. A 2014. január végén kinevezettek: Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke, a testület vezetője, tagok Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Szemerei Péter az Országos Széchényi Könyvtár megbízásáról lemondott főigazgatója, valamint Árvai-Józsa Kitty művészettörténész. Az MNB nem részletezte a működés alapelveit és a gyűjtés prioritásait, ezért a szakmai nyilvánosság számára teljesen értelmezhetetlen a hazai viszonylatban példátlan vásárlási forrás rendelkezésre bocsátásának célja. Mindenesetre az MNB „társadalmasítani” kívánja a lehetőséget minden állampolgár számára, akik javaslatot fogalmazhatnak meg a visszavásárlandó műkincsekre vonatkozóan.
A felhívás alapján február elején a Magyar Régészeti Társaság javasolta a Seuso-kincsek visszavásárlását, amit a testület elnöke elutasított, egyúttal azt is kijelentette, hogy az Oroszoszországban örzött jóvátételi műkincsállományt sem szándékoznak ebből a keretből visszavásárolni.