Az Alkotmánybíróság döntése megerősíti a 2012. évi LXI. törvény rendelkezését, mely a magyar politikatörténeti iratanyag jelentős hányadát állami tulajdonba vette. Ennek értelmében elveheti a kormány a Politikatörténeti Intézettől levéltári anyagának jó részét. „Szomorúak vagyunk, hogy gyűjteményünk jelentős részétől, stílusosan a kétharmadától meg kell válnunk – mondja Földes György – Nemcsak hatalmas eszmei értéktől fosztják ugyanis… Continue reading Földes György, a Politikatörténeti Intézet vezetője bejelenti, hogy kártalanítás reményében Strasbourgban folytatják a pert
Month: October 2013
Tiltakozás a Műcsarnokban
Közleményben jelenti ki a Műcsarnok 13 munkatársa, nem ért egyet azzal, hogy az intézmény az MMA tulajdonába kerül. Tiltakoznak az egyeztetés hiánya miatt, és féltik a szakmai munka folytonosságát. A Műcsarnok alulírott munkatársai nem értenek egyet azzal, hogy a Műcsarnok épülete 2014. január 1-től a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába kerül, továbbá aggályosnak tarják, hogy e… Continue reading Tiltakozás a Műcsarnokban
A miniszteri műkincs kölcsönzés határozott elutasítása
A T/12053 számú törvénymódosító előterjesztés szerint a kultúráért felelős miniszter kijelölheti a múzeumi műtárgyak kiállítási helyét, illetve a kölcsönzési díj alóli mentesítés mellett kölcsönadhat műkincseket bárkinek, nem csak kormányzati vagy önkormányzati intézménynek. A rendelkezések azóta beépültek az 1997. évi CXL. szakmai alaptörvénybe, amelyet a KKDSZ a leghatározottabban elutasított: 1. ÖNKÉNYES, a szakmai alaptörvényünket senkivel nem… Continue reading A miniszteri műkincs kölcsönzés határozott elutasítása
Makovecz életmű kanonizálása
A Kormány 1724/2013. (X. 11.) Korm. határozata Makovecz Imre életművének gondozásával kapcsolatos intézkedésekről.
A múzeumi törvény módosításai
A Parlament 2013. október 7-én elfogadta az L. Simon László és Gyimesi Endre (Fidesz) képviselők által egyéni képviselői indítványként előterjesztett törvénymódosítást az 1997. évi CXL. törvény (a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről) néhány lényeges elemének megváltoztatásáról. A törvénymódosítás előtörténetéhez szorosan hozzátartozik a 2013 júniusi Fertődre, a felújítás alatt álló Esterházy kastélyba… Continue reading A múzeumi törvény módosításai
A pedagógusok október hónapban kapják meg először megemelt fizetésüket
A pedagógus életpályamodell keretében elkezdődött 2013 októberében a pedagógusok bérének növelése. A programban több évre elhúzva történik az emelés, ennek első lépésében – pontos számokat nem lehet tudni – egy pedagógus havi bruttó bére kb. 30-35 000 Ft-tal nő. A továbbiakban több éven keresztül további béremelések lesznek. Hoffmann Rózsa sajtótájékoztatón ismertette a részleteket. A köznevelésért… Continue reading A pedagógusok október hónapban kapják meg először megemelt fizetésüket