Nagy visszhangot váltott ki a Magyar Rektori Konferencia (MRK) közleménye, melyben a felsőoktatási intézmények finanszírozásának 2008 és 2013 közötti alakulását vizsgálták. 2012-ről 2013-ra 42 milliárd forintos forráskivonást prognosztizáltak, hiszen míg 2012-ben 165 milliárd forint állami pénz jutott a felsőoktatásra, a 2013-as költségvetésben csak 123 milliárd szerepelt. Még borúsabb a helyzet 2008-hoz viszonyítva, amikor még közel 208 milliárdot kaptak a felsőoktatási intézmények.
A minisztérium közleményben reagált: szerintük 2013-ban legalább 23 milliárddal több jut a felsőoktatás támogatására, csak ezek az összegek nem a költségvetés felsőoktatási során jelennek meg, hanem a PPP konstrukciók kiváltását, az EU-s projektek önrészét és az adósságkonszolidációt segítik. Hozzátették, hogy a sajtó nem veszi figyelembe a felsőoktatásban tanulók számának csökkenését és az intézmények saját bevételeinek növekedését sem.
A rektorok ezzel szemben arra panaszkodtak, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által említett támogatások nem fordíthatók a napi működésre, és nem teszik lehetővé az intézmények költségvetésének kiszámítható tervezését sem.