A szegedi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának és egy Jobbikos képviselő szavazatának ederményeképp azonnali hatállyal leváltják Bátyai Edinát a Szegedi Szabadtéri Játékok éléről, aki a posztot 2004 óta töltötte be. A hivatkozási alap a Szegedi Szabadtéri Játékokhoz tartozó REÖK-palotában rendezett kiállítás (Regionális Összművészeti Központ), amelyen Az utolsó vacsora blaszfémikus alluziót kapott. Még novemberben a szegedi közgyűlés kulturális bizottsága tesz a leváltásra javaslatot, ülésére Kelemen Csabát és a vele tartó Sasvári Sándort is meghívták, hogy ismertessék az intézmény ügyvezetői igazgatói székében elképzelt éveik koncepcióját, míg Bátyai Edinát nem keresték a bizottsági ülés alkalmából. Ürügyet találtak tehát Bátyai leváltására, aki az intézményt szakmai elismerés és növekedő nézőszám elérésével vezette. A politikai alapú leváltás ellen tiltakozott a Magyar Színházi Társaság törvénytelenségre hivatkozva, miszerint pályázat kiírása nélkül, a szakmaiságot mellőzve az igazgatót nem lehet leváltani, ráadásul törvénybe ütközik rendes munkaviszonyának felmondással történő idő előtti megszüntetése, a Zeneművészeti Bizottság és a Magyar Fesztivál Szövetség is e mellett érvelt, a szegediek szimpátiatüntetést tartottak, a Revizor szerkesztőségének szervezésében kritikusok, főszerkesztők és kulturális újságírók nyílt levelet írtak a szegedi közgyűlésnek, tiltakozott a Milla-Szeged és tiltakoztak szegedi egyetemi oktatók a művészi szabadság kétségbevonása ellen. Mindez hiába, a folyamat a maga útján haladt, 2011. december 1-jén 15:14 arányban szavaztak Bátyai leváltásáról, de ezt a polgármester, Botka László nem írta alá, ezért a közgyűlés a határozathozatalra rendkívüli közgyűlést hívott össze. A polgármester nyilvános ülést javasolt a rendkívüli közgyűlés lebonyolítására, ezt sem sikerült elérnie, zártat tartottak, tehát a nyilvánosságot kizárták. Ezt 2011. december 13-án tartották, leváltották Bátyai Edinát, és most már Kelemen Csaba kinevezése helyett új pályázat kiírása mellett döntöttek. A kiírt pályázatra négyen jelentkeztek, Kelemen Csaba (Sasvári Sándorral), Herczeg Tamás, a fesztivál korábbi igazgatóhelyettese (Harangozó Gyula Kossuth-díjas táncművésszel), Orbán Zoltán újságíró és Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, aki utóbb visszalépett. (Érdekes megfigyelni, hogy Koltay Gábor ebben a ciklusban hány színházigazgatói posztért indult, a József Attilán kívül azonban egyiket sem kapta meg!) 2012. februárjában a szakmai bizottság első helyen Herczeg Tamás, a másodikon Kelemen Csaba pályázatát támogatta, 2012. február 22-én a közgyűlés 28: 1 arányban Herczeg Tamást választotta. (Ez afféle középutas megoldásnak számíthat, hiszen Herczeg Tamásnak hiányzott a szakirányú végzettsége a poszt betöltéséhez, a törvényi előírások azonban megengedték, hogy miniszteri közbenjárásra pályázatát mégis elfogadják, Kelemen Csabának erre nem volt szüksége.) Tehát Herczeg Tamás megválasztása kompromisszum árán születhetett. Bátyai Edina viszont többé nem igazgató a Szegedi Szabadtéri játékok élén.