A kulturális örökségvédelem szakterületén ellátott építés -és örökségvédelmi hatósági, valamint tudományos feladatok ellátására 2001-ben a jogutód műemlékvédelmi hivatal átalakításával, egyúttal új örökségvédelmi kódex kibocsátásával létrehozott Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) mint önálló szervezet 2012. szeptember 21-én megszűnt. A Hivatal átalakítása során az örökségvédelmi szakmai feladatok ellátását több intézmény vette át, a hatósági és felügyeleti munka kiszervezése… Continue reading Kulturális Örökségvédelmi Hivatal / Forster Gyula Nemzeti Örökség Gazdálkodási és Szolgáltatási Központ
Month: December 2012
Kerettantervek kiadása
2012 nyarán jelent meg a szakiskolai kerettanterv első változata. A köznevelési törvényben a szakiskola közismereti óraszámára vonatkozó előírásból a minimumhoz igazodott: az óraszám 33 %-ában van közismeret- pontosabban nem szakmai ismeret. Ez az óraszám magába foglalja a mindennapos testnevelést is, így a szakmai tárgyak mellett a szakiskolákban heti 5 órában van testnevelés, 1 órában osztályfőnöki… Continue reading Kerettantervek kiadása
Megjelennek a kerettantervek
Az emberi erőforrások minisztere rendeletben jelentette meg az új kerettanterveket. A köznevelési törvény, valamint az erről szóló kormányrendelet előírja, hogy iskolatípusonként, képzési típusonként egy központi kerettanterv szabályozza az oktatás tartalmát. A minisztérium ezúttal is nagyon rövid időt biztosított a társadalmi egyeztetésre, és ez az egyesítés ezúttal is csak vita nélküli véleményezés lehetett. A kerettantervek a… Continue reading Megjelennek a kerettantervek
EMMI közlemény a 16 szakról
Miniszteri döntés értelmében 16 alapszakon és osztatlan képzésen nem hirdethető meg magyar állami ösztöndíj, ezek a szakok teljes egészében tandíjasak lesznek 2013-ban. Az érintett képzések a következők: andragógia alkalmazott közgazdaságtan emberi erőforrások gazdaságelemzés gazdálkodási és menedzsment kereskedelem és marketing közszolgálati nemzetközi gazdálkodás pénzügy és számvitel turizmus vendéglátás üzleti szakoktató igazságügyi igazgatási munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási… Continue reading EMMI közlemény a 16 szakról
Kormányzati bejelentés: legalább 55 ezer ingyenes hely
Giró-Szász András kormányszóvivő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány döntésének értelmében az állami finanszírozással felvett hallgató létszám 2013-ban nem lehet kevesebb 55 ezer főnél. Ezt a keretszámok eltörlésével éri el a kormány, a bejutáshoz szükséges minimális ponthatárokat az EMMI állapítja meg az elkövetkező napokban. A “keretszámok eltörlésének” ötletét pár nappal korábban Orbán Viktor vetette fel,… Continue reading Kormányzati bejelentés: legalább 55 ezer ingyenes hely
Télirózsás diákforradalom
Országszerte tiltakozó akciókat jelentettek be a középiskolások, több egyetemen pedig a hétfői sztrájkfelhívás értelmében sztrájkbizottságok alakultak. Délután Budapesten, az MTA előtt gyülekezett a diákság, a szónokok Giró-Szász András délelőtti bejelentésére is reagáltak: a kormány csak egyetlen pontban, az ingyenes helyek kérdésében engedett, ráadásul garanciák ott sem láthatók. A tüntetők a Margit-hídra vonultak, ahol performansz keretében… Continue reading Télirózsás diákforradalom
Humán Platform tüntetés az EMMI előtt, Hallgatói fórum az SZFE-n
Délután a humán szakmák képviselőit tömörítő Humán Platform tüntetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Szalay utcai épülete előtt. A demonstráció befejezte után a résztvevők nagy része a HaHa aktivistáinak vezetésével a Magyar Rádió Pollack Mihály téri épülete elé vonult, ahol megpróbálták elérni, hogy a hallgatók 6 pontját élőben beolvassák a híradóban. Kisebb huzavona után a… Continue reading Humán Platform tüntetés az EMMI előtt, Hallgatói fórum az SZFE-n
Az OFEF megalakulása
Megtartotta első ülését a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) kezdeményezésére alakult Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum (OFEF), melynek tagjai a HÖOK, a Hallgatói Hálózat (HaHa), az Oktatói Hálózat (OHA), a Magyar Rektori Konferencia (MRK), a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ), valamint a közoktatásban dolgozókat képviselő Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). A nyitóülésen a résztvevők… Continue reading Az OFEF megalakulása
A Műcsarnok átadása az MMA-nak
Fekete György, az MMA elnöke a szervezet közgyűlése után úgy nyilatkozott, hogy a magyar kormány rajtuk keresztül “visszaadja” a művészetnek Műcsarnokot. Szerinte a Műcsarnokban ún. Nemzeti Szalon-típusú rendszernek kell működnie, mellyel kapcsolatban visszautasította a korszerűtlenség vádját. Másnap Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter benyújtotta a parlamentben azt a törvényjavaslatot, mely alapján a magyar állam ingyenesen az… Continue reading A Műcsarnok átadása az MMA-nak
Vezetőcsere a Szegedi Szabadtéri Játékok élén
A szegedi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának és egy Jobbikos képviselő szavazatának ederményeképp azonnali hatállyal leváltják Bátyai Edinát a Szegedi Szabadtéri Játékok éléről, aki a posztot 2004 óta töltötte be. A hivatkozási alap a Szegedi Szabadtéri Játékokhoz tartozó REÖK-palotában rendezett kiállítás (Regionális Összművészeti Központ), amelyen Az utolsó vacsora blaszfémikus alluziót kapott. Még novemberben a szegedi közgyűlés kulturális… Continue reading Vezetőcsere a Szegedi Szabadtéri Játékok élén