A 2012. évi LXI. törvény a kormányzati és önkormányzati általános levéltárak központosítása mellett a politikai iratanyagot is központosítja, a teljes anyagot állami tulajdonba veszi. Ezáltal veszélyezteti a Politikatörténeti Intézet létét.
A törvény 10 §-a kimondja: ”Az 1944-1989 között működött Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és jogelődei, Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), ezek társadalmi szervezetei (Magyar Partizánszövetség, Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, Magyar Nők Országos Tanácsa), ifjúsági szervezetei (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, Dolgozó Ifjúság Szövetsége, Kommunista Ifjúsági Szövetség, Népi Kollégiumok Országos Szövetsége, Magyar Úttörők Szövetsége), valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a szakszervezeti tanácsok és ágazati szakszervezetek iratai az állam tulajdonát képezik.”
Ezen anyagok jelentős hányada az 1948-ban alapított Párttörténeti Intézet jogutódjaként működő Politikatörténeti Intézet levéltárában van, mely közhasznú Nonprofit Kft., az állami intézményrendszeren kívül működő, kiemelten közhasznú kutatóhely, levéltár és könyvtár. Igazgatója Földes György lesz.