A szakképzés területén a legnagyobb változást a hároméves szakiskolai képzés bevezetése jelentette. A törvény szerint a szakiskolában szakmai képzés és “az adott szakképesítés megszerzéséhez szükséges közismereti képzés” folyik. A deklarált cél a munkaerőpiac és a szakképzés igényeinek összehangolása azáltal, hogy a szakmai és ezen belül a gyakorlati képzésre kerül a fő hangsúly, a közismereti képzés minimálisra csökkentésével. Mintának a német duális képzést jelölték meg, azonban sok elemzés mutatott rá arra, hogy ez a párhuzam nem jogos.
A hároméves szakiskolai képzéssel a régi típusú, a kamara és a kormányzat megítélése szerint sikeres szakmunkásképzést kívánják visszaállítani. Ez a szakmunkásképzés 1998-ig folyt. 1994-től a 2+2 évfolyamos szakiskolai képzés került bevezetésre, amelyből az első két év gyakorlati képzés nélkül, némi szakmai alapozással elsősorban közismereti képzés volt, a második két évben viszont kizárólag szakmai képzés folyt. A későbbiekben a szakképző iskolák kérésére a gyakorlati képzés is lehetségessé vált már a 9-10. évfolyamon. Ebben a rendszerben az általános iskola után csak szakmacsoportot kellett választani, a konkrét szakképzés kiválasztására a 10. évfolyam után került sor. Az új rendszerben 14 évesen már konkrét szakképesítést kell választani, és a 3 év során elsősorban e szakképesítés ismereteinek oktatása folyik.
A bírálatok azt hangsúlyozták, hogy ez a képzés nem felel meg a korszerű, tudás alapú gazdaság, a változó munkaerő-piac, a “rugalmas biztonság” követelményeinek. Zsákutcás tanoncképzés lett; ebből az iskolatípusból “egyszer használatos” szakmunkások kerülnek ki, akik nem lesznek képesek arra, hogy az életpályájuk során folyamatosan képezzék magukat, ezért nem lesznek képesek a munkahelyek folyamatosan változó igényeinek kielégítésére. Az alacsony közismereti óraszám miatt Illúzió, hogy ez után a képzés után két év alatt érettségizni lehet (pedig a köznevelési törvényben ezt ígérik nekik).