A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a bújtatott tandíjbevezetés és a hallgatók röghöz kötése miatt jogosan feltételezhető, hogy a kormány a fiskális politikai céljai alá rendelte a felsőoktatás megújulását. Bár februárban ígéretet kaptak arra, hogy beleszólhatnak a koncepcióba, szeptember végéig nem keresték őket.
Október 12-én Debrecenben több mint ezer hallgató tüntetett. Október 18-án Szombathelyen hallgatók és szakszervezetek tiltakoztak közösen a felsőoktatási átalakítások és az új munka törvénykönyve ellen. Október 21-én szegedi hallgatók éhségsztrájkba kezdtek a hétvégére a 24-ei szegedi tüntetésig az egyetem nagyelőadójában. Az ELTE lágymányosi kampuszán és a Bölcsészkaron is hallgatói fórumokat tartottak a HÖK-ök a törvénytervezet problémás pontjainak megvitatása céljából.
Közben október 19-én nyilvánosságra került a felsőoktatási törvénytervezet szövege. Egyes kérdésekben visszalépett a kormány, a tudományegyetem, egyetem, főiskola besorolások feltételeit valamelyest gyengítette, a hallgatói szerződés explicit nem, csak implicit szerepel a törvényben, és az át- és visszasorolásnak is kedvezőbbé váltak a feltételei.
Ahogy korábban, most is becsatlakozott a tárgyalásokba Navracsics Tibor. Az október 26-ai másfél órás tárgyalás után Nagy Dávid szerint másfél éves előrelépés történt. A hallgatói szerződéssel még nem tudni pontosan mi lesz, de a hallgatói képviseletek jogait nem csorbítják.
Ennek ellenére megtartották a demonstrációt 27-én, 6-8 ezer fő részvételével. Hoffmann menesztését követelték a diákok. A demonstrálók elsősorban a bújtatott tandíjat és a röghöz kötést kifogásolták. A tüntetéssel egy időben Hoffmann “Megújul a magyar tanügy” címmel sajtótájékoztatót tartott, ahol közölte, nem érti, miért tüntetnek a diákok, valamint hogy nem felel meg a valóságnak, hogy nem egyeztettek.
Majd’ egy hónappal később, november 18-án a felsőoktatási törvény finisében találkozott Hoffmann Rózsa, Orbán Viktor, Nagy Dávid HÖOK és Csiszár Imre DOSZ elnökökkel. A találkozó utáni sajtótájékoztatón Hoffmann annyit mondott, hogy tisztázták a problémákat, egyetértetek, és intellektuálisan izgalmas beszélgetést folytattak.
A HÖOK tüntetése a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma előtt 2011. október 27-én: