Az Országgyűlés a kormánypárti képviselők szavazatával módosította az előadó-művészeti törvényt. Mivel képviselők nyújtották be a törvénytervezetet, elmaradt az államigazgatási egyeztetés és a célok széles szakmai nyilvánosság előtti megvitatása. Bizonyos – elsősorban foglalkoztatási – kérdésekben érvényesítette a szaktörvény három éve alatt felgyűlt tanulságokat. Fő célja azonban a nagyobb állandó szervezetek stabilitásának erősítése volt, amit a korábbi hat kategória háromra csökkentése, a nemzeti, kiemelt és nem minősített besorolás létrehozása szolgál. A törvénymódosítás törekszik a kategorizálási szempontok minél objektívabb kidolgozására, mégis tág tere marad a szubjektív alapú besorolásnak. Márpedig az egyes kategóriákba kerülés vagy onnan kimaradás döntően hat az állami támogatás mértékére és módjára, továbbá meghatározza az egyes művészeti szervezetek megítélését. Mindez elsősorban a korábbi 6. kategória, a független szervezetek csoportját érinti hátrányosan, melyeknek megszűnt a garantált támogatási kerete és csökkent a hivatalos elismertsége. Mindhárom kategória heterogén, növekvő számban megkérdőjelezhető és vitatott szereplővel.