2009 óta az éves független társulatoknak szóló pályázati keretösszeg több mint 57%-kal csökkent. A független színházak közel húsz éves működését a rendszeres minisztériumi támogatás tette lehetővé a működési pályázatok révén. A 2010-es pályázati kiírás szerint a színházi törvény alapján működési támogatásáról született döntést legkésőbb 2010. június 14-ig hozta volna nyilvánosságra a minisztérium, ám ezt nem tette meg. A kormány június 18-án rendeletet hozott a zárolásokról, de végül a támogatási javaslatot nem hozták nyilvánosságra. A kormány költségvetési hiányra hivatkozva 120 milliárd forintos zárolást hajtott végre. Így tehát a megítélt összegeket is késve folyósították. A kifizetések idejéről tájékoztatást nem adtak.
A minisztériumi támogatások bizonytalansága ellehetetlenítette a független társulatok munkáját. 2011-ben a márciustól felhasználandó összegekre májusban írták ki a pályázatot. Az összegeket 2011 szeptemberében folyósították, mely kifizetést egy tiltakozással sikerült elérni. A 2012. évi működésére szóló pályázati döntések eredményeit a tárgyév szeptemberében hozta nyilvánosságra a tárca, s októberben kiderült, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának költségvetését 17 milliárd forintos zárolás sújtja. A tárca októberben még nem kötött szerződést a helyekkel és társulatokkal a 2012 évi támogatásukat illetően, mellyel az adott év december végéig el is kellett számolniuk. A zárolást 2012. december 21-én oldotta fel a kormány, a támogatásokat 2013 májusában folyósították. Így a független társulatok egy éves késéssel jutottak hozzá a működésükhöz szükséges összegekhez. A kőszínházakkal ellentétben a független társulatok nem rendelkeznek önálló infrastruktúrával, így támogatás nélkül lehetetlenné válik munkájuk. Ennek ellenére a kőszínházaknak ítélt támogatás töredékét kapták a függetlenek, s ezen összegeket sem időben.
Több társulat nem tudta bemutatni a már leszervezett előadásukat. A pénzösszegek kései folyósításáról tájékoztatást előzetesen nem kaptak, így költségvetést nem tudtak készíteni. A független színházak közönségbázisa jelentős, előadásaik 10%-át külföldön mutatják be, rendszeresen szerveznek workshopokat, kiállításokat, s egyéb közhasznú programokat. A kulturális életben betöltött szerepük tehát jelentős.