Hosszú menetelés államszocializmustól illiberalizmusig
a magyarországi zöldmozgalom rendszerváltás utáni rövid története

A magyarországi zöldmozgalom rendszerváltás utáni történetét két ellentétes tendencia határozza meg. A mozgalom belső fejlődésének köszönhetően a kezdeti amatőr lelkesedést folyamatos professzionalizálódás váltotta fel. A kora kilencvenes évek sarus-tarisznyás, madármentő, szemétszedő, faületető zöldjei rá sem ismernének a mai szakpolitikusokra és menedzserekre – ha nem ők maguk járták volna be ezt az utat. A kilencvenes években számos külföldi, tengerentúli forrás is beáramlott a hazai civil szektorba, és kiépült ezek diszponálásának intézményrendszere, amely nagyon tudatosan építette és gondozta a maga közegét. A kezdeti térnyerést követően azonban már ’98-tól megindult a frissen szerzett jogosítványok korlátozása. Mára, előbb a neoliberális, utóbb az illiberális politikai trendeknek, és több szakmai irányváltásnak köszönhetően a mozgalom erősen szakosodott, jelentős szakmai kapacitásokat mozgat, de csekély a társadalmi beágyazottsága és nagyon erőforráshiányos.

A szűken értelmezett tevékenysége mellett ez a mozgalom kitermelt egy öt éven át regnált köztársasági elnököt, egy azóta beszántott ombudsmani hivatalt, valamint három politikai pártot, amelyből kettőnek jelenleg is van parlamenti képviselője. Ezek a pártok maguk is jelentős nehézségeket okoztak a mozgalomnak, de következetesen képviselik a zöld agendát, különösen a helyi, önkormányzati szinteken. Ezzel együtt is a zöld ügy összességében és általában defenzívában van. Esettanulmányként érdemes megvizsgálni az egyik legszélesebb spektrumú szervezet, a Védegylet Egyesület történetét.

nagymaros_galeria01 nagymaros_galeria02 nagymaros_galeria05 nagymaros_galeria03 nagymaros_galeria04

A gerinchálózat

Vargha János biológus 1984-ben alapította meg a Duna Kört, egy tiltakozó közösséget, amely a bős-nagymarosi vízlépcső elleni állampolgári ellenállás ágenseként szolgált. A Duna Kör jelentős politikai erőnek bizonyult, a rendszerváltás fontos civil mozgalmainak egyike volt. Ugyanabban az évben alakult meg a számos karizmatikus könyezetvédőt kinevelt ELTE Természetvédelmi Klub, amely később, 1991-ben Egyetemes Létezés Természetvédelmi Klub néven alakult civil szervezetté.

A késő Kádár-korra jellemző nagyberuházások leálltak a rendszerváltáskor, megváltozott az országba beáramló tőke szerkezete, ezért a korábbiakhoz képest megritkultak az ilyen tematikájú tiltakozások. A környezetvédők inkább figyelemfelhívó, felvilágosító és technológiai úttörő munkákra összepontosítottak. Ekkoriban alakult ki a máig élő kép a környezetvédőkről: hogy bozontos hajú és/vagy kusza szakállas, fákat ültető vegetáriánus szemétszedők volnának. Meghonosították a Föld napját, gondoztak zöldterületeket és tematizálták az élővilág sokféleségének kérdését, illetve, ami kevésbé látszott, számos önkormányzattal együttműködve, vagy azokkal együttműködést keresve alakítottak ki hulladékkezelési programokat és környezeti stratégiákat. A kezdetektől erősen jelen volt a nukleáris energiával szembeni ellenállás, idővel megjelentek a génpiszkálás elleni kampányok.

1991-től kezdve négy országban, Lengyelországban, Csehorszában, Szlovákiában és Magyarországon működött a zöldek legfontosabb kezdeti forrása, a Partnership program. Ennek kezelésére alapították a magyar Ökotárs Alapítványt, amely mozgalomszervező szereplővé vált, adományait pályázatokon osztja szét, valamint képzéseket, ösztöndíjprogramokat, szakértői támogatást nyújtanak civilek számára,

és az utóbbi, norvégbűnözős években általános civil érdekképviseleti szerepük is lett.

Az Ökotárs adományozói tevékenységén keresztül jól nyomon lehet követni az intézményesült zöldek szakmai tevékenységét. A kilencvenes évekbeli nyertes projektek között számos környezetvédő kiadványt, tanácsadást, oktatást, konferenciát és kampányt találunk, de adtak pénzt környezeti mérésekre, szakértői munkákra. Ezen túl a technológiai támogatás sem volt tőlük idegen, már ’95-ben támogattak olyan kistelepülési önkormányzatot, akik ökológiai szennyvíztisztítót hoztak létre.

2008-ban Zöld szegmens címmel jelent meg Móra Veronika, az Ökotárs jelenlegi igazgatója tollából egy tanulmány a Civil szemle folyóiratban. Ebben a szövegben a szerző három fő csoportra osztja a ’90-es és 2000-es évek zöld szervezeteit. Hálózatok és ernyőszervezetek már egészen korán kialakultak, ilyenek voltak az MTVSZ (Magyar Természetvédők Szövetsége) vagy a HUMUSZ (Hulladék Munkaszövetség). A második csoportot Móra a mozgalom jellemző szóhasználatával ‘végváraknak’ nevezi: ezek nagyobb hatókörű, regionális vagy megyei fókuszú helyi szervezetek, amelyek akár egyesületi, akár szövetségi formában működnek, és bekapcsolódnak a nagyobb hálózatok munkájába. Ilyenek például a Pécsi Zöld Kör vagy a nyíregyházi E-MISSZIÓ, az egri Életfa, a győri Reflex Egyesület. A harmadik, legnépesebb csoportot hívják a mozgalomban ‘derékhadnak’: ezek lokális ügyekre alakult csoportok, parkvédelemtől az iskolai nevelésig sok mindennel foglalkoztak és foglalkoznak máig.

„…hetenként fölváltva mindig más gyakorolja a végrehajtó hatalmat!”

A zöldek bár sosem váltak egységessé, nagyon összetartó és ütőképes mozgalommá szerveződtek, amelyben nagy jelentősége volt a Zöld Civil Országos Találkozóknak. A zöld OT-t 1989 óta minden évben megrendezik, ezek egyszerre működnek szakmai egyeztető konferenciaként és informális kapcsolattartó alkalmakként. Itt egyeztetnek irányvonalakról, stratégiákról, és itt szokás a mozgalmi delegáltakat is kiválasztani.

Az 1995-ben megszületett környezetvédelmi törvény ugyanis előírta egy Országos Környezetvédelmi Tanács létrehozását, amely a környezetvédelmi kormányzat munkáját kellett támogassa, és abban rögzített helyet kaptak a zöldmozgalmárok.

Ez óriási siker volt, és tükrözte a korabeli közállapotokat.

Sajnos azonban már 1998-ban, az első Orbán-kormány idején olyan átszervezések következtek, amelyek kiírták a képből a mozgalmárokat. Bár a következő kormányváltásnál újraszervezték a zöld kormányzatot, a mozgalmi háttérrel induló miniszter, Persányi Miklós végül igen rossz kapcsolatot alakított ki a terület civiljeivel, akik a 2006-os kormányalakításkor már saját jogon kérték az SZDSZ elnök Kuncze Gábort, hogy ne Persányit jelölje miniszternek.

De ő maradt a posztján.

A kétezres évek elejére kialakult a szférára szánt állami pályázatok rendszere: a minisztérium maga rendelkezett a Zöld Forrás projektek felett, és a Nemzeti Civil Alap is dedikált pénzeket környezet- és természetvédelmi célokra. A minisztériummal szemben kritikus zöldek azonban azt tapasztalták, hogy a munkájukra fordított összegek folyamatosan csökkentek. De maguk a zöldek is irányt váltottak az addig jellemző tájékoztató, szemléletformáló, gondozó jelleghez képest.

Látta, hogy elnyomott?!

Magyarország EU-csatlakozása több téren is nagyot fordított a zöldek témáin. Egyrészt fellebbviteli és felügyeleti fórumokat, a jogharmonizációval a zöldek számára kedvezőbb keretfeltételeket teremtettek, amelyekre eredménnyel apellálhattak a hazai érdekvédők. Másrészt a mezőgazdasági kereskedelmi kvóták és élelmiszerkereskedelmi előírások elfogadásával leszűkítették a hazai mezőgazdaság, különösen a kistermelők, családi gazdaságok mozgásterét, és nagyot vágtak az 1998-as orosz gazdasági válság és Torgyán József agrárminiszterkedése által amúgy is megtépázott hazai élelmiszeriparon. A nehéz helyzetbe került hazai termelők és előállítók szempontjait kezdték képviselni olyan ökológiai szemléletű fogyasztóvédő és tanácsadó szervezetek, mint a Tudatos Vásárlók Egyesülete, az Ökoszolgálat vagy a Szatyor Közösség.

Harmadrészt, a fejlesztési pénzeknek köszönhetően új forrásokhoz jutott a zöld civil szféra és a környezeti vállalkozások, de – a hazai fejlesztési igazgatás sajátos szempontjainak megfelelően – ennél sokkal nagyobbat lendült a hazai építőipar, és ezzel újraéledt egy hagyományos magyar sportág: a panamázás.

Móra Veronika egy 2014-es interjúban úgy fogalmazott: „Infrastrukturális beruházásokra állították be a rendszert, arra jó indikátor a méter, a kiló meg a vasbeton-acél.”

Ez a fejlesztéspolitika országszerte rengeteg tiltakozócsoportot hívott életre, akik természetvédelmi területek beépítése, műemlékek vagy kulturális örökséghez tartozó épületek lerombolása ellen harcoltak a helyi önkormányzatokkal és kormányokkal. Ezek közül a „helyi ügyek” közül, ahogy a mozgalomban nevezik őket, a legsikeresebb és a legkiterjedtebb kétségkívül az az országos hálózatban megszervezett gigantikus tiltakozás volt, amellyel a Pécs melletti Zengő hegyre tervezett NATO-lokátor megépítését akadályozták meg.

2004. február 13-án aktivisták minden addiginél nagyobb erőszakmentes akciót szerveztek: a testükkel védték a kivágni engedélyezett zengői fákat, és a riadólánc és az országos mozgósítás eredményeképpen folyamatosan érkezett az ember-utánpótlás. A Civilek a Zengőért mozgalom munkája két nagy zöld szervezet, a 2000-ben alakult Védegylet Egyesület és a 2002-es alapítású Greenpeace Magyarország segítségével vált országos hírűvé. A zengői csata bejárta az országos sajtót és nemzetközi visszhangja is lett, az egyik, könnyebben megsérült Greenpeace-aktivista vérző fejéről készült felvételek nagy szerepet játszottak abban, hogy a lokátort végül sem a Zengőn, sem a helyette később kijelölt, közeli Tubes hegyen nem építették meg.

zold_pic03s

 

A szupercsapat

És itt akkor ejtsünk néhány szót a Védegylet Egyesületről, amely remek példája a hazai zöld szcéna változásainak. 2000-ben azzal híresült el a szervezet, hogy Lányi András író, egyetemi oktató odaláncolta magát egy fához a Roosevelt téren, hogy a park fáinak kivágása ellen tiltakozzon. Lányit letartóztatták, bilincsben vezették végig a Váci utcán, nagy botrány lett az ügyből, és egyből országos ismertségre tett szert. Ő maga egyike azoknak a karizmatikus egyetemi oktatóknak, akik nagy hatással voltak a hazai civil szféra vezéralakjaira: a bős-nagymarosi tiltakozó Duna Kör folyományaként 1994-ben létrehoztak az ELTE Bölcsészettudományi Karán egy humánökológiai programot, amely ’99-től már önálló szakirányként jelent meg a tanrendben, mára mesterszakká alakult. Ennek egyik vezéralakja volt Lányi, aki egyetemi kurzusokon és szobaszemináriumokon gyűjtötte maga köré a téma iránt érdeklődő, elkötelezett hallgatókat, akik közül sokan a Védegyletben is tovább dolgoztak vele.

A Védegyletben számos „helyi ügyet” képviseltek és támogattak, ezek felelőse sokáig az a biológus Jávor Benedek volt, aki később az LMP országgyűlési képviselője, mára a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője lett. De a Védegyletnek ennél jóval nagyobb volt a térítési területe: a kezdetektől működött agrárszekciója, a Gumicsizma Munkacsoport, akik sok év lobbimunkával harcolták ki a kistermelői rendelet módosítását, képzéseket szerveztek termelőknek és népszerűsítették a kisgazdaságok számára elérhető technológiai kapaszkodókat, amellett vetőmag-önrendelkezéssel és a nemzetközi élelmiszerkereskedelem strukturális igazságtalanságaival is foglalkoztak. Fontos hazai képviselői voltak a kétezres évek globalizációkritikus mozgalmának, így beleálltak szociális ügyekbe is, kampányoltak például a társadalombiztosítás privatizációja ellen, illetve egyike voltak azoknak az első nem-tematikus szervezeteknek, akik kiálltak a magyarországi LMBT-mozgalom, és annak felvonulása, a Budapest Pride mellett. A Zengő 2004-es diadala után kampányt indítottak azért, hogy az egymással marakodó parlamenti pártok az éppen megüresedő köztársasági elnöki posztra a Zengő kampányban jelentős szerepet vállalt korábbi alkotmányozó és alkotmányjogász Sólyom Lászlót válasszák meg. A teljes erőbedobás sikerrel járt, és következő lépésben kampányt indítottak egy új ombudsmani poszt, a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztossága létrehozásáért. 2007-ben sikerült kiharcolni ezt is, és ennek sikerén felbuzdulva Schiffer Andrással együtt a Védegylet több erős embere, köztük az akkori irodavezető Vay Márton, a fizikus-filozófus, SZDSZ-alapító Rauschenberger Péter, a már említett Jávor Benedek és több országos zöld szervezet vezető alakjai együttműködésével nekiláttak a Lehet Más a Politika szervezésének. Több mint kétévnyi szervező-előkészítő munka után 2009-ben határoztak arról, hogy párttá alakulnak, majd 2010-ben 16 mandátumot szereztek az országgyűlési választásokon.

Járulékos veszteségek

Bár a zöldmozgalom számos tagja nyíltan, mások hallgatólagosan támogatták az LMP alakulását, a civilek egy részét falhoz vágta a párttá alakulás.

A kétezres években számos zöld civilszervezetben elindult egyfajta szolgáltatói-gazdálkodói fordulat, ezzel együtt is jellemző volt a szektorban az erős függés a folyamatosan apadó pályázati forrásoktól. 2004 óta adományozott Magyarországon a Norvég Civil Támogatási Alap, amelynek egy részét a fentebb ismertetett Ökotárs Alapítvány vezette konzorcium kezelte, más részei felett a már említetten ellenséges Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium diszponált. Nagyon kevés volt a privát támogató; hiába a nagy közpolitikai sikerek, a szakosodás és a kormányzattal-önkormányzatokkal folytatott hadakozás elszigetelte a nagy civil szervezeteket a szélesebb társadalomtól. Amikor az LMP megalakult, egy paradigmaváltás elején nyűglődő, korábbi működési módjait felülvizsgálni kénytelen mozgalomból vitt el donorokat, aktivistákat és szakértői kapacitást. A hazai politikai klíma és a támogatási előírások miatt is több szervezet igyekezett elszigetelni magát a hivatásos politikát választóktól, így azonban emberek és erőforrások híján maradtak.

Akármekkora siker is volt 2010-ben az LMP 16 parlamenti képviselője, sokkal nagyobb érvágás következett: az új kormány újraírta a civil törvényt és átszervezte a civil támogatások rendszerét, amelyből a konfrontatív szervezetek egyből kiestek. A Nemzeti Civil Alapot felszámolták, a civil delegáltak nem kapnak helyet többé a döntéshozásban. Helyette létrehozták a Nemzeti Együttműködési Alapot, amely már a nevében is jelzi, milyen viselkedést vár el a civil szervezetektől; ennek vezetője az a Csizmadia László, aki a kormány propagandacéljaival véletlenül teljesen azonos alakú „civil” kampányokat jegyez a Civil Összefogás Fórum vezetőjeként. A kétharmados kormánnyal szemben a törvényhozás szintjén sem lehet felvenni a kesztyűt, a kétezres években sikeres lobbimunka nem működik többé, mert frakciófegyelem köti a kormánypárti képviselőket, akik utasításra bármit megszavaznak.

Megszűnt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a környezetügy mindössze egy államtitkárságot kapott, amelyet beutaltak a fejlesztési tárca alá. Sorban jöttek az antidemokratikus törvények: előbb a médiatörvény, majd a köztársasági alkotmányt felváltó alaptörvény, a felsőoktatás visszavágása, a közoktatás központosítása, a hajléktalanság kriminalizálása – ezek emberi jogi és szociális szemléletű mozgalmakat hívtak életre, a zöld ügy a perifériára szorult. A napelemekre termékdíjat vetettek ki, és közben a miniszterelnök vejének érdekeltségébe tartozó cégek sorra nyerik a közbeszerzéseket fotovoltaikus beruházásrokra – azaz a régóta óhajtott zöldítést is mint bizniszt bekebelezte a kormányzat érdekköre. Bár némely konform zöld szervezetek továbbra is kapnak állami támogatást, ennek mértéke eltörpül a korábbiak, és különösen a szükséges mérték mellett. Mindeközben a mozgalmi hátterű földművelési államtitkár, Ángyán József publikálta az állami földpályázatok körüli visszaéléseket, ennek köszönhetően kerültek a média érdeklődésének homlokterébe az állam által tartós bérletre bocsájtott mezőgazdasági területek, amelyeket azóta épp ki is árusítanak. Az ország legnagyobb ökológiai tangazdaságát, a kishantosi kísérletet felszámolták, érvényes földbérleti szerződéseiket egyoldalúan felbontották, területeiket szétosztották vegyszeres gazdálkodók között. A jogi harcok még folytatódnak, a huszonéve biodinamikusan kezelt földterületeket már bepermetezték.

2012. január 1-jével beszántották a zöld ombudsmani hivatalt is. A kormány aláírta a paksi atomerőmű újabb blokkal való bővítését annak ellenére is, hogy a lakosság 60%-a ellenezte azt.

2013-ban kettészakadt az LMP, kiváltak belőle a Párbeszéd Magyarországért Párt tagjai, a frakció is kettévált. A szakítást számos fórumon azzal indokolták, hogy nem értettek egyet a 2014-es választási stratégiában,

valójában azonban a kezdetektől meglévő, a zöldmozgalomban amúgy is jellemző törésvonal mentén szakadtak szét:

a rendszerkritikus, egyszerűen szólva balosabb zöldek már a kezdetekkor súlyos küzdelmekbe bocsátkoztak a konzervatívabb, jobboldali természetvédőkkel, ahogyan az utóbbiak egyre nagyobb teret nyertek Schiffer vezetése alatt. A PM elhozta az egykori LMP komplett balszárnyát, és a Schiffer-párt nem is nagyon sírt utánuk.

A pártcsaták és a kétharmados kormányzás közben a klasszikus zöldek és számos más, velük rokon civil terület egyik utolsó bástyája a Norvég Civil Támogatási Alap lett, amely 2012-ben hirdetett újabb támogatási kört. Az erre megkapható összeg kezeléséért már korábban vérre menő csaták folytak a kormányzat és a korábbi NCTA-t már kezelő „négyesfogat” között. Ez a konzorcium négy civil szervezetből áll, az Ökotárs vezetésével a Demnet, az Autonómia és a Kárpátok Alapítványok már a kétezres években bonyolítottak ilyen pályáztatást. Ezúttal egy soklépcsős tenderben a teljes civil támogatási keret kezelését a négyesfogatra bízták. Számos pályázati projekt már el is indult, amikor a kormányzat nyíltan megtámadta a „norvégos civileket”. Miután a miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János megszerezte az ellenőrzést az állami kezelésű fejlesztési pénzek fölött, idegen érdekek képviseletével vádolta meg az NCTA-támogatottjait. 2014-ben alakult ki a „norvégbűnözés” kifejezés. A kormányzati civilellenesség odáig fajult, hogy 2014 szeptemberében utólag is indokolhatatlannak bizonyult házkutatásokat tartottak az Ökotárs Alapítvány irodájában, sőt, az alapítvány korábbi igazgatójának, Foltányi Zsuzsának a magánlakásán is. Felfüggesztették a konzorciumi alapítványok adószámát, átfogó KEHI-ellenőrzést indítottak velük szemben olyan kérdésekben, amelyekről amúgy is nyilvánosan kezelték az adatokat. Csepreghy Nándor államtitkár „párthoz kötődő, szélhámos gittegylet”-ként emlegette őket.

A kormány által listázott, gyanúsnak ítélt civil szervezetek között egyetlen zöld szervezet sem szerepelt,

csak emberi jogi, korrupcióval és mozgalomszervezéssel foglalkozóak. Ugyanakkor az NCTA működési nehézségei a zöldeknek is nehézségeket okoztak.

Kormányeltörésben

Az erőforráshiány, a politikai viharok, részben pedig a szakmai trendek változása miatt mára számos korábban fajsúlyos szervezet parkolópályára került, sok helyi szervezet teljesen beszüntette a tevékenységét. Vannak, akik fókuszt váltottak, és a helyben égetőbb krízis, a szociális problémák felé orientálódtak.

A későn kezdő, mozgalmi körökben viccesen „zöld multiként” emlegetett Greenpeace ügyesen élt anyagi függetlenségével. Mivel ők mindig is csak privát adományokat fogadtak el, kevéssé érintette őket a magyarországi finanszírozási hercehurca. Cserébe azonban támogatják más, helyi szervezetek munkáját, így például a Városliget fáinak védelmét, a kishantosi mintagazdaság képviseletét és az Illatos úti vegyi szennyezés elleni kampányt. Több, a zöld tematikához nem szorosan kapcsolódó demokratikus tiltakozásban is részt vállaltak. Felszívtak számos szakembert, akiket a Védegylet, a Levegő Munkacsoport, a Független Ökológiai Központ, a Fauna Egyesület neveltek ki.

A hajdan dicsőséges Védegylet jelenleg jóval szűkebb területen működik: kisközösségeket fejleszt és ökológiai témájú képzéseket tart. Sok, korábban lobbizással, felvilágosítással vagy terepi aktivizmussal foglalkozó szervezet kezdett önálló támogatói bázis kiépítésébe, illetve vállalkozás jellegű tevékenységekbe, hogy azok bevételéből fenn tudják tartani a környezetvédő aktivitásukat. A pártok távozásával a lobbi jellegű munkák megritkultak, az NGO-kban maradottak inkább fókuszálnak a tudatformálásra és a támogató szolgáltatásokra.

A zöld ügy jelenléte a közbeszédben jócskán csökkent, fajsúlyos szervezetei azonban, éppen a defenzívának köszönhetően, szorosabbra vonták kapcsolataikat a többi civil terület képviselőivel, és visszatértek a társadalmi gyökereikhez.

A klímaváltozás és a mezőgazdasági krízis valóságát ma már senki nem kérdőjelezi meg, pedig korábban ezek miatt gondolták feleslegesen huhogó hippiknek a zöldeket.

Az Energiaklub például abszolút szakmai tekintélyként lép fel az energetikai kérdésekben. Fura módon éppen a norvég csörtének köszönhetően soha korábban nem látott médiafigyelem övezi az amúgy szebb napokat látott civil szférát, és bár közvetlen említésük ritka, a zöldek ügyei is gyakrabban kerülnek elő a közbeszédben, mint korábban valaha. Sok-sok helyi szervezet pedig csendben végzi tovább a korábban is jellemző oktató, képző és tudatformáló munkáját, amely ritkán üt át szalagcímeket, viszont a hétköznapi praxis szintjén nagyon sok állampolgár életét közvetlenül érintik.

papprekakinga

Papp Réka Kinga

Újságíró, komikus, a Kettős Mérce állandó szerzője, előadó és civil aktivista. A Zöld Pók Filmműhely alapítója, a Védegylet és számos helyi civil csoport egykori aktivistája.