Maradj talpon
margóra tett drogpolitika
drog_graf01
Tíz évvel ezelőtt talán senki sem gondolta volna, hogy az állam nagyobb erőfeszítéseket fog tenni a szociális segítőszervezetek munkájának ellehetetlenítésére és tevékenységük megbélyegzésére, mint az új kihívások szakszerű kezelésére. Pedig kihívásokból nincs hiány: az Országos Epidemiológiai Központ felmérése szerint az elmúlt 4 évben megkétszereződött a hepatitis C fertőzöttek aránya az injektáló droghasználók körében, az állandóan változó szerkezetű és hatású új pszichoaktív szerek (köznyelvben dizájnerdrogok) a lefoglalások alapján lenyomták a klasszikus szereket, hogy csak két riasztó tendenciát említsünk. Vajon mivel haragították magukra a szakmai szervezetek a kormányt? Hogyan történhetett meg, hogy a pártok átfogó támogatása alatt ígéretesen fejlődő magyar drogpolitika szereplői egyik pillanatról a másikra a kormány ellenségévé váltak és komplex programok nyújtása helyett az életben maradásért küzdenek?
wd-drogpol-tu-1

2000-2009: A hazai drogpolitika ígéretes kezdetei

Ma már szinte nosztalgiával gondolunk vissza arra, hogy a társadalom egészét érintő kérdésekben pártok közötti teljes konszenzusban is születhettek döntések. Így történt ez a magyar drogpolitika hajnalán, amikor 2000-ben a parlament teljes egyetértésben megszavazta a régióban kiemelkedő minőségű és progresszív Nemzeti Drogstratégiát 10 évre. Az ezt követő időszakot a drogterületen végzett szakmai munka fellendülése jellemezte, melynek kezdőlépéseként felállt a feladatokat koordináló Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, amely helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok létesítésével lokálisan és országosan is összehangolta a szakterületek munkáját. Az iskolai drogprevenciós programok száma meredek növekedésnek indult, az injektáló droghasználókat ellátó ártalomcsökkentő programok létjogosultságát pedig idővel a Legfőbb Ügyészség is elismerte. Az első Drogstratégia időszakában száznál is több, droghasználattal kapcsolatos kutatást folytattak le, amelyek nagyban hozzájárultak a drogprobléma felméréséhez, a szakirodalom gyarapodásához, a diszfunkcionális területek beazonosításához, ezzel együtt az új stratégia körvonalainak kialakításához. A 2009-ben országgyűlési szavazásra bocsátott új Nemzeti Drogstratégia az elődjének szemléletét képviselte és továbbra is a szakmai szervezetek túlnyomó többségének támogatását tudhatta maga mögött. A Fidesz azonban ezúttal a dokumentum elfogadása ellen szavazott és még a kormányra kerülésnek évében „vállalhatatlannak” nyilvánította és visszavonta az épp csak hatályba állt Nemzeti Drogstratégiát, amivel megindult a drogterület ütemes leépítése.

Szakmai szervezetek, mint ellenségek

A szembefordulás azért is jött váratlanul, mert a megelőző Drogstratégia épp az első Fidesz kormány bábáskodása alatt született meg és a fő irányvonalak az új dokumentumban sem változtak. 2010-re azonban a frissen kormányra került Fidesz igyekezett minél látványosabban elszakadni az általa életre hívott drogpolitikától. Az akkor még Nemzeti Erőforrás Minisztérium nevet viselő intézmény súlyos és a szakmát kifejezetten sértő vádat fogalmazott meg. Eszerint az „elmúlt évek drogstratégiája a hangsúlyt a drogliberalizációra és az ártalomcsökkentésre helyezte. drog_graf02 Ez a politika kedvezett a drogliberalizáció mellett elkötelezett szűk megélhetési lobbinak és közvetetten azoknak is, akik hasznot húztak a nem tiltott, de egészségre ártalmas szerek, sok esetben kábítószerek forgalmazásából”. Vagyis jóformán ledílerezte a munkával megbízott szakértői gárdát és egy új Drogstratégia megírását jelentette be, amelyhez olyan, kevés szakmai kompetenciával rendelkező csoportokat vont be, mint a nagycsaládosok, egyházi-, pedagógus- és médiaszervezetek, miközben az addiktológiai szervezetek aránya 8%-ra zsugorodott. Nem csoda, hogy a tervezetet a szakmai szervezetek szétcincálták és újabb módosításokkal 2013-ra egy olyan verzióhoz sikerült eljutni, amely kísértetiesen hasonlít a 2009-ben elfogadott stratégiához, épp csak jobban hangsúlyozza a prevenció alapvetését és kevésbé foglalkozik az ártalomcsökkentéssel. A stratégia kozmetikázásával töltött évek alatt azonban súlyos károkat szenvedett a drogterület, és bár az új stratégia központi elemévé az egészséges élet és ezzel együtt a drogmegelőzés vált, a prevenció sem kerülhette el a forráskivonásokkal járó nehézségeket.

Kép a Szoba a Nyolcban című filmből.
Kép a Szoba a Nyolcban című filmből. Videó a cikk alatt.

Mélyülő szakadék

2015 júniusában a drogügyi szakmai szervezetek egy válságstábbal felérő ülést tartottak Herbál Para  címmel. A konferencia azzal a szomorú tanulsággal szolgált, hogy miközben a dizájnerdrogok lenyomták a tradicionális szereket, ezzel eddig ismeretlen kockázatokat okozva a társadalomnak, a közös fellépés helyett soha nem látott szakadék alakult ki a politika és a drogterület szakmai szervezeteinek megközelítése között. Az előadásokból kiderült, hogy az addiktológiai ellátórendszer nincs felkészítve a dizájnerdrogok használóinak tömeges ellátására, és amikor a legnagyobb szükség lenne a munkájukra, sok szervezet teljes létbizonytalanságban próbál válaszolni a kihívásokra.

drog_graf03
Még súlyosabb problémákat tárt fel az ülés második felében az EU drogmonitorozó központja (EMCDDA) strukturált kérdőívei alapján történt felmérés, melyben 92 magyar szakember véleményét rögzítették drogpolitika, drogprevenció, ártalomcsökkentés és kezelés terén. Minden területen általános meglátás volt az alulfinanszírozottság, ami persze nem egyedi jelenség a hazai szociális és egészségügyi szférában. Az már sokkal elgondolkodtatóbb, hogy a válaszadók 80%-a szerint a jelenlegi politikai környezet kifejezetten hátráltatja a drogpolitikai tevékenységet. Topolánszky Ákos, az egykori Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgatóhelyettese és az első Drogstratégia társszerzője egyenesen úgy fogalmazott, hogy az állam mostanra ellenségkategóriákban láttatja a drogterápiás tevékenységet végző szakértők világát, miközben a drogstratégia megvalósítási szándékának hiányát világosan jelzi, hogy öt év alatt sem készült el a drogpolitika kivitelezését irányító cselekvési program.

A kormány a helyzetet büntetőjogi eszközökkel kívánja kezelni, ami nem csak eredménytelen, de ellentétben áll az európai trendekkel. A drogmegelőzéssel kapcsolatban megkérdezett szakértők arról számoltak be, hogy jelentősen visszaesett az iskolai prevenciós foglalkozások elérhetősége, ellenben nőtt a rendőri jelenlét az iskolákban, ami drogmegelőző tevékenységként értelmezhetetlen. Hasonló negatív tendenciákról számoltak be a kezelés-ellátás és az ártalomcsökkentés területén. Információhiánnyal küzdünk a dizájnerdrogok területén, nincsenek komplex programok az ellátórendszerben és a szerhasználók stigmatizációja az őket ellátókra is átragad. Az új szerek megjelenése mellett a szegénység növekedése tovább fokozta a kezelésre szorulók számát, amit az ellátórendszer nem bír el.

injecios_mind3

Önsegítő segítők

2016 januárjában a szakmai szervezetek újabb konferenciát szerveztek, ahol a kormányzati támogatásról lemondva a túlélés lehetőségeit vizsgálták a válságos időszakban. A sikertörténetek arról számoltak be, ki milyen praktikával csökkenti a működési költségeit és próbál meg külső támogatókat bevonni. Amikor egy rehabilitációs központ működési költségei fedezésére az ételkihordás felé kacsintgat, a legérintettebb országrész ártalomcsökkentője mobilbuszból kénytelen tűcserét végezni és a függőkkel foglalkozó szervezet sikerként számol be arról, hogy a főállású munkaviszonyok megszüntetésével és a kliensektől kért hozzájárulással sikerült talpon maradniuk, akkor joggal gondoljuk, hogy drogkérdés kezelése visszafelé halad az időben.

Kiútkeresés

A terület súlyos krízisének orvoslása, a szisztematikus rombolás utáni újraépítés akár évtizedeket is igénybe vehet. Mindenekelőtt pártpolitikától független akaratra, a szakmai ajánlások és a tudományos bizonyítékok figyelembevételére lenne szükség ahhoz, hogy a mindenkori kormány korszerű, gyakorlati szemléletű, a realitásokból kiinduló, ellenőrizhető és eredményes drogpolitikát folytasson. A TASZ visszatérően javasolja, hogy a túlzott központosítás politikája helyett – aminek következtében annyi terület esett vissza a múltba – regionálisan, együttműködve, a helyi igényeknek megfelelően alakítsa a drogpolitikai intézkedéseket. Ennek érdekében tavaly decemberben a Társaság a Szabadságjogokért és a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület konferenciát szervezett „Fővárosi Drogpolitika” címmel külön budapesti drogstratégia és drogkoordináció létrejöttéért. Az előremutató előadásokat és ötleteket épp csak az elképzelés elsőszámú címzettje, a  fővárosi önkormányzat nem hallhatta, amiért távol maradt az eseménytől. Hogy a régiós szinten differenciált elképzelés nem magyar találmány, azt legutóbb egy Varsóban rendezett konferencia előadói bizonyították, melyen kiderült, hogy számos jó gyakorlat helyi szintű szakmai szervezetek kezdeményezéséből indult ki, legyen akár szó prevencióról, ártalomcsökkentésről vagy a dizájnerdrogok elleni eredményes fellépésről. Ehhez a kormánynak első lépésben bíznia kellene a drogterület szakmai szervezeteiben és energiáit a megbélyegzés és a munkájuk ellehetetlenítése helyett a támogatásra, együttműködésre és a feladatok önkormányzati koordinációra kellene fordítania. A finanszírozás arányát legalább a 10 évvel ezelőtti szintre lenne szükséges visszaállítani, a külső forrásokat igénybe vevő szervezeteket pedig külföldi ügynökök helyett partnerként kellene kezelni. Ezek nélkül esély sincs arra, hogy visszaálljunk arra a progresszív pályára, ami a hazai drogpolitikát a 2000-es években jellemezte.

kardos_tamas_tasz

Kardos Tamás
TASZ, Drogpolitikai Programvezető

A szerző 2008 óta a TASZ drogpolitikai programjának munkatársa, végzettségét tekintve filozófus és kulturális antropológus, 2010-2011 között kutatómunkát végzett Mexikóban a mexikóvárosi ártalomcsökkentésről. Drogpolitika és pszichedelikus drogok témájában rendszeresen publikál.

Szoba a nyolcban – a TASZ filmje