Tiltakozás a Műcsarnokban

Közleményben jelenti ki a Műcsarnok 13 munkatársa, nem ért egyet azzal, hogy az intézmény az MMA tulajdonába kerül. Tiltakoznak az egyeztetés hiánya miatt, és féltik a szakmai munka folytonosságát.
A Műcsarnok alulírott munkatársai nem értenek egyet azzal, hogy a Műcsarnok épülete 2014. január 1-től a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába kerül, továbbá aggályosnak tarják, hogy e politikai döntést semmiféle szakmai konzultáció nem előzte meg. Véleményünk szerint az így kialakult helyzet veszélyezteti az intézmény önálló szakmai munkájának folytonosságát, tervszerű működését. Jelen állásfoglalásunkkal kifejezésre juttatjuk szándékunkat, hogy a már korábban előkészített programokat az előzetes terveknek megfelelően valósítsuk meg.

Életének 117. évében, méltósággal viselt szenvedés után elhunyt. Nyugodjék békében!
Műcsarnok 1896-2013. Életének 117. évében, méltósággal viselt szenvedés után elhunyt. Nyugodjék békében!