Földes György, a Politikatörténeti Intézet vezetője bejelenti, hogy kártalanítás reményében Strasbourgban folytatják a pert

Az Alkotmánybíróság döntése megerősíti a 2012. évi LXI. törvény rendelkezését, mely a magyar politikatörténeti iratanyag jelentős hányadát állami tulajdonba vette. Ennek értelmében elveheti a kormány a Politikatörténeti Intézettől levéltári anyagának jó részét. „Szomorúak vagyunk, hogy gyűjteményünk jelentős részétől, stílusosan a kétharmadától meg kell válnunk – mondja Földes György – Nemcsak hatalmas eszmei értéktől fosztják ugyanis meg őket, de miután húsz éven át a sajátjuknak hitték, s akként is kezelték ezt a gyűjteményt, az intézetnek nem kevés ráfordítása is benne van az iratanyag gondozásában – mondja Földes György.
Kevés példa van arra, hogy egy magánintézmény és egy állam jogvitájában az állam menet közben megváltoztatja a jogi feltételeket.