HÖOK-Balog részmegállapodás

Részmegállapodást írt alá Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnöke és Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere. A dokumentum a korábban teljesen tandíjassá tett 16 szakon is biztosított állami ösztöndíjat a minimális ponthatárt elért hallgatóknak, de ezt a ponthatárt az általános 240-nél jóval magasabban, 435 és 475 pont között állapította meg. A kormány törekvését fejezte ki továbbá aziránt, hogy az első helyes jelentkezők 10-20 százaléka ezeken a szakokon is ingyenesen tanulhasson. A részmegállapodás felsőoktatási kerekasztal felállításáról rendelkezett melynek szereplőit – a HÖOK kérésére – nem nevesítette, így elvben nyitva hagyja egyéb szervezetek bevonásának lehetőségét. A Hallgatói Hálózat (HaHa) és az Oktatói Hálózat (OHA) a részmegállapodás kiszivárgott tervezetét még élesen bírálta, hiszen e szerint a kerekasztalt a minisztérium, a HÖOK és az Magyar Rektori Konferencia (MRK) mellett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar–Európai Gazdasági Tanács alkotta volna.

Az oktatási hálózatok kifejezték: továbbra sem értenek egyet a 16 szak diszkriminálásával, és nem látnak megfelelő garanciákat a finanszírozási kérdések rendezésére.