A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma minden közgyűjteményi és közművelődési intézménytől bekéri a 20 %-os létszámelőirányzat-csökkentés ütemtervét

Réthelyi Miklós miniszter november 8-án kelt levele a közalkalmazottak jogállásról szóló 1992. évi XXXIII. törvényre, a Kjt.30. § (1) bekezdésének b) pontjára hivatkozva, mint a költségvetési fejezetet irányító szerv vezetője minden „háttérintézménynél” „azonnali hatállyal létszámcsökkentést” rendel el. Utasítja az igazgatókat, hogy haladéktalanul kezdjék meg az ennek érdekében szükséges személyügyi
intézkedések végrehajtását és ezzel összefüggésben a melléklet szerint előírt mértékű forrásmegtakarítást is tartalmazó ütemtervet részére 2011. november 11-éig küldjék meg.
Az intézkedés azt jelenti, hogy minden ötödik dolgozótól meg kell válni. Ez rendkívüli gondokat okoz. Az Országos Széchényi Könyvtárban a megszüntetett álláshelyek száma elérte a százat. Ezen túl sem volt helyén a miniszter intézkedése. Az érintett intézmények döntő többsége nem háttérintézmény, a fogalmat rosszul használták. Érthetetlen, hogy miért három napot adtak az ütemterv elkészítésére. Továbbá a minisztérium a létszámleépítést azzal indokolta, hogy arra „részben a párhuzamosságok megszüntetése, részben a hatékonyság növelése érdekében van szükség”. Ám senki semmiféle párhuzamosságot nem fedett fel, ilyenre nem mutatott rá, a hatékonyság pedig ezáltal nem javult.

Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár átadja a Népművészet Mestere-díjakat a létszámcsökkentéssel szintén érintett Hagyományok Házában
Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár átadja a Népművészet Mestere-díjakat a létszámcsökkentéssel szintén érintett Hagyományok Házában