Szolidáris, együttműködésre nevelő oktatáspolitikát

Beküldő szervezet: Agóra Oktatási Kerekasztal


Az oktatáspolitikának alapvető szerepe van az esélyegyenlőség és az közösségi életre – együttműködésre, demokráciára – nevelés területén. Az esélyegyenlőtlenségek szintje Magyarországon rendkívül magas. Az óvoda, az iskola a szociális és etnikai eredetű hátrányokat – nemzetközi összehasonlításban példátlan mértékben – tanulási hátránnyá transzformálja. Olyan fiatalok tömegei kerülnek ki az iskolából, akik nem rendelkeznek a kvalifikált munkavégzéshez és az élethosszig tartó tanuláshoz szükséges kompetenciákkal. Az oktatási intézményekben folyó szegregáció azt is megakadályozza, hogy az eltérő társadalmi rétegekhez és különböző etnikumokhoz tartozó gyerekek és fiatalok megtanuljanak együttműködni.

Az iskolai szegregáció megszüntetése azonban nem csökkentené jelentős mértékben az esélyegyenlőtlenségeket, ha az oktatási intézményekben és azokon kívül megmarad a nyílt és látens diszkrimináció. A látens diszkriminációt az okozza, hogy az óvodák és az iskolák túlzott mértékben preferálják a középosztály kultúráját. A méltányossághoz elengedhetetlen, hogy megjelenjen az interkulturalitás a nevelési intézmények napi gyakorlatában. A változtatáshoz kiemelt figyelmet és törődést kell biztosítani a hátrányos helyzetű tanulóknak. Ehhez megfelelő számú tanár és szakember, infrastruktúra és gazdag programkínálat – azaz kiemelt költségvetési támogatás – szükséges.

A szegregáció és a látens diszkriminációt alkalmazó oktatás – a közvélekedéssel ellentétben  – nemcsak a hátrányos helyzetű csoportokat sújtja, hanem az egész társadalom számára veszteségeket okoz.

A  méltányosság szempontjából kiemelt fontosságú a szakiskolai képzés , mivel ebben az iskolatípusban igen magas a hátrányos helyzetű és a roma tanulók aránya.

A szakiskolában is alapvető cél kell, hogy legyen azoknak a kompetenciáknak a megszerzése, amelyek képessé teszik a tanulókat a változó körülményekhez való alkalmazkodásra, az egész életen át tartó tanulásra. Elfogadhatatlan, hogy a szakiskolai képzés csak a gazdaság pillanatnyi igényeit szolgálja ki, és nem az az elsődleges szempont, hogy  tanulókat minél jobban felkészítse fél évszázados gazdaságilag aktív életükre. . Vissza kell állítani a képzés korábbi hosszát ebben az iskolatípusban, és a tanulók hosszú távú érdekeit figyelembe véve kell meghatározni a szakmai és közismereti tartalmakat, azok egymáshoz való arányát és helyét.  Kívánatos az iskolatípusok, illetve a szakmai területek közötti választást a mai életkornál későbbre halasztani,.

Az életpálya szempontjából kiemelten fontos az információs esélyegyenlőtlenség csökkentése. Ehhez szükséges egyrészt a digitális eszközök és az internet készség szintű használatának és a tudatos információfogyasztásnak a megtanítása, másrészt a megfelelő információkhoz  és az informatikai eszközökhöz való hozzáférés biztosítása a tanulók és szüleik számára.

A fenti célok megvalósulása érdekében átfogó stratégiát kell kidolgozni, melyben hangsúlyt kell fektetni a korai iskolaelhagyás mértékének csökkentésére. Egy szakszerűségre, tudásra és tudatos társadalmi részvételre alapozott társadalom iskolája csak akkor működhet hatékonyan, ha ténylegesen egyenlő hozzáférést biztosít minden gyerek számára, függetlenül attól, hogy az milyen társadalmi csoportból érkezik.

Hosszú távon az esélyteremtést a komprehenzív – a különböző középfokú iskolatípusokat felváltó, azok szolgáltatásait egyszerre nyújtó – iskola szolgálja, vagyis az olyan iskolarendszer, ahol nem kell 14 évesen, pályaérettség nélkül választani a különböző életesélyt adó iskolatípusok, szakmai irányok között, a szakmák, továbbtanulási irányok kiválasztását a középiskola rugalmas képzési kínálatával segíti. A komprehenzív iskolarendszer bevezetése azonban csakis hosszú távú program lehet, az iskolaszerkezet stabilitását ugyanis a társadalom értéknek tartja. A komprehenzív iskola felé való fokozatos elmozdulást lehetetlenné teszi  a túlzottan előíró, központosított tanterv és az iskolatípusok merev szervezeti szétválasztása.

A fejlesztéspolitika csak akkor lehet hatékony, ha szem előtt tartja a szubszidiaritás elvét, vagyis, hogy a közösségek a saját érdekükben, másokat nem érintő döntéseiket maguk hozhassák meg. Ezért például elkerülhetetlen a szülők mint fontos partnerek jelenleginél nagyobb mértékű bevonása a közoktatásba.  Ugyanis a hatékony fejlesztéspolitika alapelve, hogy a felülről és alulról induló fejlesztési kezdeményezések találkozzanak. Olyan decentralizált stratégia segíti leginkább a fejlesztések megvalósulását, amely laza iránymutatással teret enged a helyi szakmai döntéseknek, a tanárok kreativitásának, az egyéni felelősségvállalásnak és az iskolákon belüli innovációknak. A makro (pl. minisztérium), mezo (pl régiós vagy települési intézmény) és a mikro (adott iskola vagy éppenséggel adott pedagógus) szintre telepített jog- és feladatköröket egészséges egyensúlyba kell hozni.

 

lmcs háta

 

Mindez egybeesik az Európai Únió törekvéseivel. Ennek azért is van jelentősége, mivel ahazai oktatásfejlesztési programok évek óta szinte kizárólag az Európai Unió támogatásával zajlottak, s ez várhatóan a közeljövőben is így lesz, így a változások fő irányai nem mondhatnak ellent az Európai Bizottság stratégiai dokumentumainak, .  ugyanakkor nem szabad elhanyagolni a nemzeti problémákra fókuszáló politikaalkotást, illetve nem lehet közvetlen politikai kontroll a forrásokon sem.

Nagyobb szerepet kell adni az aktív és felelős állampolgári szerepvállalásra való felkészítésnek. Az iskola fontos funkciója a “társadalmi életre nevelés” , ennek megvalósításához tapasztalati tanulással vezet az út. A demokráciára való igény és a közéletben való részvétel azon az érzésen alapul, hogy  mindenki fontos és figyel egymásra. Ez nem magától alakul ki, ebben fontos szerepe van az iskolarendszernek. Az 1989. évi New York-i ENSZ-egyezmény a Gyermekek Jogairól kimondja, hogy a gyerekeknek joguk van véleményt formálni minden őket érdeklő kérdésben. Ha a tanulók és a diákok partnerként részt vehetnek a szabályrendszerek megalkotásában, érdekeltté válnak azok betartásában is. Ez közös érdek, amelynek nem a tanárok ellenében, hanem az ő segítségükkel kell megvalósulnia. Mivel a tudás és az ismeretek forrása egyre kevésbé a tanár és az iskola, szerepük átértékelődik. A jó tanár-diák viszonyt egyre inkább az együttműködés és a kölcsönös információcsere jellemzi. A tanár szaktudásához képest egyre nagyobb szerepet kap emberi fellépése.

A pedagógiai színvonalat jelentős mértékben az határozza meg, hogy milyen jellegűek a tanulóközösségekben az együttműködések, csoportfolyamatok, hogyan működik a csoport, az osztály, az intézmény, milyen a hiarerchia-rendszer. Ezért célszerű lenne az együttműködés kérdéskörét a pedagógia és az oktatáspolitika fókuszába helyezni, hogy minél szélesebb körű kutatásokból, együttgondolkodásból jó megoldások szülessenek a magyar közoktatás színvonalának emelése, a hatékonyan együttműködő közoktatás kialakítása, az együttműködés kultúrájának kialakulása érdekében.

 


Agóra Oktatási Kerekasztal : Oktatási alapvetések, Magyar Pedagógiai Társaság, Budapest, 2013.

Európa 2020 stratégia

Oktatás és képzés 2020